Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Lőkös István: Dayka Gábor utóélete I. (1787—1800.)

hangzó — írja —; ha e-s törsök szavaink minden nevekedésekben ugyan e magán hangzókat vésznek is magokhoz: az Nyelvünkben nem is rút, mert változatgatja és külömbözteti azon magán hangzót, annak három féle kiejtése, mert a' leg kellemetesebb hangú is az e minden magán hangzóink között. De kivált képpen nem is a Nyelv fogyatkozása (nem fogyatéka), nem is a' Magyar Nyelv szépségének (nem szép voltának) tsorbája, hanem a' többiekkel eggyütt Nyelvünknek igaz eredetiségét és másoktól különbözését megmutató 's Nyelvünket mindenekben szépítő 's könnyítő Analógiájának eggy része, és noha eggy jó ízlésű írónak sem szükség szorgalommal öszve hordani kifogyhatatlan E-inket. Nem szükség mind azonáltal annak orvoslására 's elkerülésére is, szép Analógiánknak sok rontásával, sok szavainknak kurtításokkal 's tsonldtásokkal, és így Nyelvünknek sok rontásával, 's azonban több magán hangzóinknak szinte úgy bővítésekkel törekedni és igyekezni. ímhol vagyon az e kerülésének fundamentom nélkül valósága [54]." Azt hiszem az idézett rész végérvényesen meggyőzhet bennünket arról, hogy Földi Dayka elképzeléseit közönséges nyelvrontásnak tekintette, ily módon természetesen elfogadhatatlannak is. Ezt kritikája további részeiben konkrét, a szövegből vett példák alapján tett ellenérveivel támasztja alá. Ha az e magánhangzót akarjuk megváltoztatni — kezdi okfejtését — akkor meg kell változtatni „. . . az a, o, ő magánhangzókat is. Mert azok is ollv sokak és egymást szeretők Nyelvünkben [55]." Ha pedig ezeket sorra megváltoztatnánk, egy egészen új nyelvet vezetnénk be

T már pedig semmiképpen sem „. . . abban áll a Nyelv pallérozás, hogy új Nyelvet hozzunk bé ... [56]" De meg mire is változtatnánk az e magánhangzót? Talán valamelyik másik magánhangzóra, amint azt Dayka tanácsolja több helyen? Hisz akkor növeljük ,,. . . amazt, mikor ezt fogyasztjuk, mert úgy vágynák most ezek szép illendőséggel Nyelvünkben, mint az Algebrai aequatioban a' két rész, szaporodik az eggyik azzal, a' mivel fogy a másik. Igaz, hogy uralkodó magánhangzónak nevezhetjük az e-t a' Magyar írásban: de ez tsakugyan mind a többi magán hangzóknak számokot felül nem haladja [57]." Es, hogy cáfolata még indokoltabb, még megokoltabb legyen, sorra szedi az e eltávolításának Dayka által j avail t módozatait és külön-külön bírálja valamennyit. Az ö-re változtatás lehetőségével kezdi, mivel ezt akarja „legtöbbször . . . Dayka [58]." Ez teljességgel lehetetlen — mondja —, hisz az ö így is sok a magyarban, „. . . egész beszédeket 's verseket lehet . .." velük szerkeszteni, amellett „sokkal illetlenebb hang is, mint az e és rettent annak olly iszonyú sokasága, mint a' mennyit akarnánk béhozni azon ős, űs

1, üdős szóejtést (dialectust) (Kiemelés tőlem. LI.) kedvellők [59]." Az tűzés tehát nyelvjárási jelenség „. . . nem az egész Nemzetnek beszéde," így csak természetes, hogy nem is lehet „. . . soha egész országunkban közönségessé . . .[60]" Miért tennénk akkor hivatalossá az. ö-zést? Talán azért, ,, . . . hogy két nyelvet tsináljunk Nyelvünkből, mint a Németek a" magokéból?", vagy ,,Hogy más légyen a' Tudósok Nyelve, más a' népnek beszédbeli Nyelve"? „Az istenért írók, ójátok ettől magatokat [61]!" (Kiemelés tőlem. LI.) 299-