Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Lőkös István: Dayka Gábor utóélete I. (1787—1800.)

Testemet, s bé-húnt szemeim körűi zöld, Tarka képek számtalanúl lebegtek! Sorsaink rendét kötöző, s eresztő Mord hajadonnal; Hogy miként hartz közt erejét Magyarnak, Úgy nagy elméjét (tsak emelje méltó Póltzra nyelvét a' Magyar Úr) egész föld Színe tsudálja. Bár jeles Kantnak nyomait kövesse; Még Baglyoknak vak seregét is ékes Szája hangjával ragyogó hegyére A tudománynak Vonsza: vagy lantját ütögesse híres Pindarusként; a zuhanó tüzes nyíl Függve felhőkben marad énekére Halkva figyelmez. Pest, 9, Április. P.N.P. [12]. A vers második felének Kantot dicsőítő sorai fényt vetnek a pesti szeminárium felvilágosult légkörére, valamint bizonyítják, hogy Dayka a magyar felvilágosodás irodalmában valóban Ígéretes tehetségnek számított, aki működésével, ékesszólásáva] „Még Baglyoknak vak seregét is . . . ragyogó hegyére a tudománynak Vonsza ..." Csoda-e hát, ha Kazinczy az elsők között figyel fel a fiatal, tehetséges, lelkesedéstől fűtött poétára, s keresi az alkalmat találkozni, megismerkedni vele. A találkozás hamarosan be is következik, s arról, illetve annak előzményeiről maga Kazinczy vall, nem is egy ízben. Az 1813-as, általa szerkesztett és közreadott Dayka-kiadás előszavában például ezeket írja: ,,A húsz esztendős Daykát velem Győzedelemjövendölése hozta ismeretségbe, és az Ovidból fordított Penelope . . ." [13]. Később, a Pályám, emlékezetében azt is leírja, hogyan fokozódott érdeklődése s szorosbodott — egyenlőre még csak személyes találkozás nélküli — ismeretsége a fiatal Daykával már a kassai évek alatt: „ . . . a két folyóírás, a Muzéum és Orpheus, hoza engem levelezésbe Horváth Ádámmal, dr. Földi Jánossal, Daykával, Verseghy vei és másokkal. Szerencsés és szerencsétlen összekötődések, melyek közül előre lehete látni, hogy némelyike igenis hamar elalszik, de hogy némelyike a sírig fog tartani" [14]. Nos, ismeretes, hogy Daykával való kapcsolata a „szerencsés összekötődések" sorába tartozott, hisz épp Dayka volt egyike a felsoroltak közül azoknak, kikért Kazinczy élete alkonyáig rajongott, s akit a kor egyik legkiválóbb, legszínesebb, legeredetibb költőegyéniségének tartott. 1790-ben került azután sor a személyes találkozásra is. Kazinczy Abaúj megye küldötteként Pestre rándult a korona hazahozatalának országos visszhangú ünneplésére, s látni kívánta „Daykát, a szeretettet!" A találkozás — feltehetően — igen közvetlen, emocionális légkörben zajlott le, hisz a mester még később, évtizedek múlva is rajongó lelkesedéssel és elragadtatással ír a fiatal, nemes vonásokkal bíró poétáról: „Vezetőm eggy tágas szobába vive, hol a Nevendékek csoportraosztva múlatoztanak. Reá ismertem volna én Daykára megnevező nélkül is: Ámor álla itt, talárisba öltözve, az Anyaszentegyház fijai között. Termete alacsony, de karcsú, és, a mi nagyon tűnt szembe, olly erőltetés nélkül egye293-