Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

tanulnak. . . oly kevesen látják általában, hogy az írók és a fordítók azért nyúlnak többnyire románhoz, mert ez a legszerencsésebb vehiculuma a magyarságnak" [224]. Decsy Sámuel egészen Bessenyei modorában taglalja a nyelvművelés, nyelvmegkedveltetés módszertanát: ,,. . . ha mi előmenetelesen akarunk a magyar nyelvnek mívelésében foglalatoskodni, nem kell azt mindjárt a mélységes tudományokon kezdeni, másképpen csömört szerzünk a szép nemnek, a nemzetnek pedig unalmat." „A magyar nemzet más európai csínos nemzetekhez képest csak csecsemői állapotban vagyon nyelvének mivelésére nézve. . . eleinte tehát csak oly könyveket kell kezébe adni, melyek inkább külső érzékenységeit csiklandoztassák, mint elméjének tehetségeit élesítsék. Ilyenek az úgynevezett románok. . . a mesék, víg és szomorú játékok, mivel mindenikben van abban valami kevés erkölcsi tudomány, amely érezhetetlenül meg szokta az érzékeny szíveket jobbítani" [225]. Néhány év múlva Kármán már sokalja is a sok verset, a sok enyelgést. Az igaz költészetben azonban ő is azt a leghathatósabb módot látja, „mely által egy nemzetet, mely addig a szelid tudományoknak nem áldozott, vissza lehet vezetni azoknak tiszteletére." Az igazi költő szövetségese a tudományoknak. Kármán azonban arra figyelmeztet, hogy ne álljunk meg a költészetnél, hanem bátran haladjunk tovább a mélyebb tudományok felé, mert ez a nemzetre nézve talán fontosabb is. E korban minden igyekezet, akadémia és nyelvmívelő társaság, nemzeti játékszín és szépirodalom, a haladottabb külföld tudós munkáinak lefordítása lényegében véve egy célt szolgálnak: az iskola után, vagy az iskola helyett terjeszteni a nemzetben a hasznos ismereteket, emelni a nemzeti közműveltség általános szintjét, kiművelni az észt és a szívet, terjeszteni a jó erkölcsöket, s mindezt, ha lehet, magakedveltető módon, szívet, lelket gyönyörködtetve. Mindenki a „közönséges hasznot" nézi, ezt kérik számon a kulturális élet minden munkásán. Péczeli József és Aranka György egyaránt buzdítanak közkönyvtárak, olvasó-kabinetek alapítására. S amiről külön nem beszéltünk, folyóirataink legfőbb célja is a felvilágosítás, ismereteinknek és a magunk ismeretének gyarapítása. A legtisztábban a Mindenes Gyűjtemény- ben jelentkezik ez az ismeretterjesztő tudatosság, mely itt minden egyéb, talán magasabbnak mondható célkitűzést el is hárít magától. ,,A mi fő célunk ezen munkában az — írják a szerkesztők 1790-ben — hogy az asszonyokat s még eddig az olvasásban kevéssé gyönyörködő nemeseinket kapassuk az olvasásra s a magyar könyveknek szeretetekre. Ez az a nézőpont, amelyből méltóztassanak ezt nézni s róla ítéletet tenni az Érdemes Hazafiak. . . Ha mi csak némely tudósoknak akarnánk írni, könnyű volna nékünk akár a Jénai, akár a Göttingai, akár a Berlini tudós újságokból minden héten két árkust kiszedni. De micsoda gyönyörűséget találnának abban az asszonyok? Látni való, hogy így célunkat el nem érhetnénk" [226]. Elvileg általános az a törekvés, hogy minél szélesebb körben terjesszék el a szükséges ismereteket. A kortársak legtöbbjénél azonban a nemesi szemlélet korlátozza mindjárt a dolgozó osztályok számára szánt művelődési anyagot. Csak kevesen vannak, akik a művelődési demok276-