Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

re terjeszteni... Akik az országban leghatalmasabbak. . . ezek lehetnek. . . leghatalmasabb eszközei a haza boldogságának. . . Mert nemcsak akaratjok, hanem tehetségek is volt elejétől fogva az ország lakosainak boldogítására" [174a]. Más kérdés az, hogy az ország nagyjai a valóságban mennyit törődtek a magyar kultúra fejlesztésével. Sajnos, előbb emeltek pompás hajlékot az olasz, a francia és a német Tháliának a nyugati határszél főurai, és Széchényi Ferenc kevés akadt közöttük. Mivel azonban az országban egyedül nekik volt anyagi erejük és hatalmuk, íróink mégis hozzájuk fordulnak támogatásért, hiszen társadalmi megbecsülés nélkül nincs kultúra. „Milyen előmenetelt lehet annak ... ott reményleni, ahol a haza csak neveit sem esméri a legérdemesebb fiainak?" — kérdi Kazinczy az egyik tekintélyes herceget akadémiai tervének támogatására kérő levelében. A francia filozófusra, Helvetiusra hivatkozik: „... sehol se vétettek még a tudományok mivelő kezek alá, hogy szerencsés előmenetelt nem mutattak volna, ha mivelőiket a haza elsői kedvező javaslatokkal s pénzzel segítették, azt mondja Helvetius. Seholsem virágzott tudomány és mesterség, ahol a jó elmék az artistai enthusiasmustól e szorongató gondolat által vonattak félre, mit fogok holnap enni? Ezt mondom én!" [175]. Érdekes, hogy a mecénás és az író jó példájaként Beleznay generalist és Bessenyei Györgyöt hozza fel. Nem az a mi bajunk, mondja Kazinczy, hogy a természet „köztünk nagy elméket születni nem hágy". Megfelelő társadalmi környezet nélkül bármi nagy tehetség sem tud kibontakozni. „Ha azt a lelket, melyet a végezések Voltairebe vagy Rafaelbe szállítottak, egy bácskasági földmívelő gyermekébe küldötték volna, meg lehet, hogy most egy kötet Verestói György-forma halotti búcsúztatónk s egynéhány veresre, zöldre, kékre festett templomfalunk s oltártáblánk vólna." Saját példáját hozza fel Kazinczy. Birtokos nemes, atyai jószágából él, jó hivatala van: „és mégis annyira jutottam a literatura miatt, írja, hogy azt vagy félbe kell hagynom, vagy adósságba verem magamat." Ha a jómódban élő Kazinczy ezt mondja, mennyivel inkább megérthető hogy a vagyontalan Csokonai többször is Széchényi Ferenchez fordul anyagi segítségért. A főúri érzéketlenség a nemzeti kultúra ügyei iránt még Kazinczyt is annyira felháborítja, hogy mint írja, nem állna jót magáért, ha ez érzéketlen gazdagok kincseihez hozzáférhetne. A külföldi példák hatására és a polgárosodás szellemében más gondolatok is felmerülnek, melyek szeretnének a nemzeti kultúra támogatására szélesebb, demokratikusabb bázist kiépíteni és a főuraknál való megalázó kilincselést feleslegessé tenni. A kultúra szélesebb tömegbázisának kiépítése ismét a literatura magyar nyelvűségével áll kapcsolatban, mint erre már más vonatkozásban rámutattunk. Bertits Ferenc egyenesen a tudósokat hibáztatja: elzárkóztak a tömegek elől a latin nyelv használatával, „amit tettek és szereztek, azt csak egynehány magános személyeknek, nem pedig a közjónak hasznára tették és szerezték; nem oktatták és boldogították a községet, hanem a tudósokat." Ha most nincs jótevőjük, ne panaszkodjanak, magukra vessenek. „. . . mindig több jóltevők származtak a köz262-