Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

szik ebbe bele és pl. Szaitz Leo nem szűnik meg továbbra sem éket verni magyar és magyar közé a felekezeti háborúság és a megkülönböztetések által. Igaz Magyar című könyvében részletesen fejtegeti, hogy a katolikus vallás a konstitutionalis, a magyar vallás. A protestáns ellenben külföldről behurcolt, idegen hit. Ezért testtel s lélekkel csak a katolikusok lehetnek igaz magyarok. A nem katolikusok is magyarok, de csak test szerint [127a], Azok viszont, akik a haladást akarják s a szabadság hívei, felismerik, hogy a vallásszabadság és mindenfajta megkülönböztetés eltörlése a nemzeti szabadság elidegeníthetetlen része. „Libertás religiosa est primum praecipuumque libertatis politicae attribútum", mondja határozottan ki Hajnóczy József [127b], A haladó fők tehát a tolerancia fogalmán mindenképpen igyekeznek túljutni. „Tolerantia religionis locum non habet apud liberam nationem; neque enim datur tolerantia libertatis, ut quae jure habetur. . . — írja már említett röpiratában Koppi Károly. Sőt még azt is hozzáteszi, hogy „persecutor alienae religionis reus agendus est violatae nationis" [127c]. Egyes vármegyékben is hangot kap ez a követelés, mint az egyik röpirat is említi buzdító példának. „Szeressük egymást kedves hazafiak! azt tanítja mind a józan okosság, mind a keresztényi hit, akármely vallásban öltözött légyen. Kábuló fő koholta a Tolerantia nevet, s bölcsen mondattak e szavak legközelebb egy vármegyében: Protestantes non sunt tolerati, sed recepti, f

rates nostri in Christo. Nem is szólhat különben az okos ember" [128]. Széchényi Ferenc az országgyűlés által kiküldött bizottsághoz értékes feljegyzéseket juttat el, így a litteraria deputatiohoz is. Lényegében csak egy kérdést érint írásában, a nemzeti nevelés és a vallási türelem összefüggő problémáját. Az iskolák számára jó könyveket és jó nevelőket kíván. A bizottság figyelmébe ezek után csak azt ajánlja különös nyomatékkal: ,,. . . hogy a vallásbéli tanítást kivévén minden egyebekben sem arra nézzünk kicsoda szerzette a könyvet, se pedig arra, ki tanít, ne hogy azon jót, melyet a katolikus gyermekek a könyv vagy tanitó által nyerhetnének, egyedül csak azért veszendőbe ne hagyjuk, mert a könyvet protestáns írta, vagy azt protestáns tanítja. Végre, hogy a nevelésre megkévántató akár különös, akár közönséges institumokban az országnak minden vallásbéli lakosai részeltessenek. — Ezen megegyezés nélkül — folytatja Széchényi Ferenc — nem gondolhatom, hogyan állhasson fel a nemzeti nevelés, mivel, hogy senki se kételkedik abban, hogy a protestáns is magyar, s ő is szint azon princípiumokból igyekszik a király s hazának közjavát munkálni, mint a katolikus. Jaj annak az országnak, melyben a filozófiát, históriát s törvényt ellenkező princiumokból tanítják s a tanulók szivébe oltják." [129] A 18. század a pedagógiai gondolat, a nevelés nagy százada. Logikusan következik ez a felvilágosodás, felvilágosítás lényegéből. Különösen 1760 után kerül a nevelés uralkodók és gondolkodók, nagyurak és falusi papok érdeklődésének középpontjába. Rousseau Emileje forradalmasítja a pedagógiai gondolkodást. 1762-ben, a jezsuiták elűzése után művek egész sora, viták, tanácskozások javasolnak új neve246-