Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

„Édes anyanyelvünk a közelebb múlt esztendőkben oly veszedelembe jutott már, hogy néki vagy éppen veszni, vagy pedig a cigányok nyelvekkel egyenlő állapotra szorulni kellett. Ezen szerencsétlen alkalmatossággal édes nemzetünk magzati is annyira szorongattattak, hogy tulajdon anya nyelveket elfelejteni kéntelenítettek. . [68] A germanizáló császár rendeletei azonban egyben vetélkedésre ingerlik a magyar írókat. ,,Hazai literatúránk — írja a nemzeti felbuzduláshoz csatlakozó jozefinista Kazinczy — a német nyelv terjesztgetése által vetélkedésre ingereltetvén, kevés idő alatt segítség nélkül is arra a magasságra lépett, amelyhez különben félszázad kívántatott volna" [69]. A németesítést sürgető császár az ellenkező hatást érte el tehát: „Győztünk!. . . javunkra vált megaláztatásunk. . . Ezek a szomorú emlékezetű idők tanítottak meg bennünket arra, hogy nyelvünk megtartása s elterjesztése nélkül hazánkban is mindég idegenek leszünk, és a nemzet nem különös nemzet, hanem csak kolónia lesz.. ." II. József megkeseredett lélekkel kénytelen volt az egyre erősödő nemesi-nemzeti ellnállás és a nemzetközi helyzet hatására visszavonni „népboldogító" rendeleteit. A rövid időre felszabadult nemzet keresi a jobb jövő útjait. A szerteágazó helyes törekvések között a nemzetiség eszméje az összekötő kapocs, ennek pedig központi mozzanata a nemzeti nyelv kultusza. Ez ellen, ennek a közéletben való érvényesülése ellen irányultak a germanizáló rendeletek, ezt kell ápolni és elterjeszteni, ha nemzetként élni akarunk. Osztály és valláskülönbségek, érdekellentétek megosztották más kérdésekben a nemzet erőit. Űgy tünt fel, hogy a nemzeti nyelv ügye az, melyben mindenki egyetért. E lobogó alatt futhat újra szabad vizekre a magyarság csaknem zátonyra jutott hajója. „Egynéhány esztendőktől fogva majd csak nem úgy lehet e részben képzelni nemzetünk, mint egy iszapban elsüllyedett hajót. . . Ezt az ült hajót egy emelő rúddal lehet a a többek között az iszapból felvenni, hogy még egyszer a víz színén lebeghessen és kiterjesztett vitorlákkal repülhessen. Ez az emelő rúd volt a nyelv, melyet minden különbség nélkül féltenek minden igaz magyarok. Ez a nyelv emlékeztette őket az ő vitéz eleikre, Attilára, Hunyadira, Mátyásra, Lajosra, a Báthoriakra, egyebekre, s. a. t.. . ." így Péczeli [70]. A nemzeti nyelv tehát a korszak legfontosabb kulturális problémája, melynek azonban a politikai nemzeti törekvésekkel is a legszorosabb kapcsolata van. Ezért érdemes lesz vele kissé részletesebben is foglalkozni. Milyen erőt és milyen különös hatásokat tulajdonítanak írók és politikusok az egyszerre felfedezett és körülrajongott anyanyelvnek? Mindenki úgy tartja, hogy a nemzeti nyelv a legbiztosabb eszköze annak, hogy a magyar mint nemzet megmaradjon és újra híressé váljék Európában. Báróczy Sándort idézzük elsőnek; így biztatja honfitársait: „. . . igyekezzünk önön magunk nyelvét is mély álmából felserkenteni és azáltal nemzetünket az örökös feledékenységnek mélységéből, mint egy új életre kihúzni és míg az egész világgal nem lehet, addig is legalább az európai nemzetekkel megesmértetni" [71]. Péczeli József jól tudja, hogy a nemesség egy nem jelentéktelen részét nemesi szabadságainak elvesztésétől való félelem tüzelte fel József ellen, ez fűti 232t