Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

zetes országgyűlést, de a magyar nyelv ügyében egyetért haladóbb pályatársaival: „Vessük szemeinket mi más nemzetekre, Francia és anglus, olasz, németekre, Szégyenlik szorulni idegen nyelvekre, Válik is hasznukra, nagy dicséretekre. —• Virágzanak köztük minden tudományok, Anyanyelven folynak törvény s hagyományok, így szólnak mesterek, így a tanítványok, Nem jönnek közikbe idegen bálványok..." [31]. Decsy Sámuel is azt kívánja, hogy bárcsak „más európai tudós nemzeteknek fényes állapot ja serkentene minket az ő dicséretes nyomdokainak követésére!" [32], Már előbb, de a vizsgált időszakban is különösen három szomszéd népnek pozitív vagy negatív példája játszik nevezetes szerepet. Pozitív példának számít az orosz és német, mivel ők is el voltak kevés idővel ezelőtt még maradva a nyugati fejlődéstől, s ime az igyekezet, a nemzeti nyelv pártolása milyen csudákat tudott náluk véghezvinni. Az ő példájukat könnyebb nekünk követni, mint a nagyon előttünk járó franciákét. A kiváló nyelvtudós Gyarmathi Sámuel 1790-ben keletkezett magyar nyelvmesterében így ír: „Minden nemzet boldogsága és ereje nevekedésének csalhatatlan jele vólt eleitől fogva nyelvének gyarapodása. Ezt bizonyították Babylon, Alekszandria, Athén, Róma, Páris, London s már ma, szemünk láttára Petersburg" [33]. Aranka György az ő Nyelvmivelő Társaságának munkálatait számbavéve, felveti, hogy jó volna az erdélyi nemzetiségek nyelvén is nyomtatni magyar nyelvtant, sőt görög betűkkel nyomtatni könyveket a románoknak, „melyben a Nagy Kata bölcs és messzelátó példája, ki a maga birodalmában a Koránt kezdette nyomtattatni, figyelmetességre és követésre méltó az igazgatás rendiben is" [34]. Még többen vetik fel a szomszédos németek példáját, mint követendő dolgot. Báróczy Sándor, a kor legszebb röpiratának szerzője, azt fejtegeti, hogy a rómaiak példáját követve a franciák méltóságra és kiterjedésre hozták nyelveket, s így folytatja: „Sőt még a németek is harminc vagy negyven esztendőtől fogva miként mivelik a magokét! Hát mi ugyan alábbvalók lennénk-é?" [35], A Mindenes Gyűjtemény cikkírója, valószínűleg Péczeli József maga, azokkal vitatkozik, akik szerint késő már most a magyar nyelv és tudomány ékesítésébe fogni, elkéstünk vele. Példának azt hozza fel, hogy 50 évvel ezelőtt a németek irodalma is kicsi volt, s ime mire mentek ily rövid idő alatt: „más nemzetek is kezdenek meghódolni néki: ki tudja Kedves Hazafijak! hát ha mi is ennyire mehetünk még 50 esztendők alatt!" [36] A nagy nemzeti felbuzdulást élénk figyelemmel kíséri a debreceni öreg kollégium lelkes diákja, Csokonai. Őt is magával ragadja a nemzeti nyelvért való általános lelkesedés s papírra veti annak „felébredéséről" szóló gondolatit: mit el nem érhetünk a mi szép nyelvünkkel, ha a németek a maguk durva hangzású nyelvét úgy ki tudták csinosítani! „Igaz, hogy legutól vagyunk az európai nemzetek között, de annál inkább méltó törekednünk, a dicsőség is annál szeresebb lészen. Az a durva német nyelv, amely most már a számtalan jó s rossz könyvekkel egész Európát elborította s a tudományokkal egyedül maga kívánja elnyelni: mi volt a Gellert meséi előtt? Vizigothus nyelv, amint a nagy 223-