Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

IV. Miscellanea - Gyárfás Győzőné: Adatok Bartók Béla életútjához személyes emiékék alapján. (Bartók Béla születésének 80. évfordulójára.)

volt a megszólítása. Érkezése időpontját tudatta, Apám segítségét kérte egy teherhordó személy megszerzésére, stb. Sajnos, a kártya a háború alatt elveszett. Bennünket már a megszólítás is meglepett, fogalmunk sem lévén arról, hogy a szlovák nyelvben vokativus is van, csak az egyszerű konyhanyelvet beszéltük, de jellemző Bartók alaposságára, hogy amit tanult, azt mindjárt alkalmazta is. Kedélyes hangú szlovák nyelvű válaszom Denijs Dille gyűjteményében található. Ez a második útja Ponik községbe vonzotta. Kis község ez, az Ostrovski Vepor lábánál, Zólyom megye délkeleti részében, Gyetva községtől északra, nehezen megközelíthető volt akkor. Járt itt már első útja alkalmával is, (a nekem küldött levelezőlap is két poniki parasztlegényt ábrázolt). Itt felfedezett egy öreg parasztasszonyt, aki közel 100 dallamot tudott, de hengerei elfogyván Hédel és környékén, újra eljött, hogy a „kincs" amint ő nevezte az öreget — tudása veszendőbe ne menjen. Gyetván is ebben az időben járt, a szlovák dallamtipusnak értékes alakjával találkozott itt is, amint ezt maga Bartók fejti ki a Zenei Lexikonban. Mindezeket az utakat teljesen saját erejéből fedezte. Nemzetünk, de a szlovák nemzet sem, — ma sincs tudatában annak, mit áldozott Bartók mindnyájunknak, szellemi, fizikai, s nem utolsó sorban anyagi téren, hogy népdalkincsünket megmentse. Bartók élete 1916-tól úgy alakult, hogy szlovák dalgyűjtését nem folytathatta. Besztercebánya környékén utoljára 1923 nyarán volt, de akkor csak üdülés céljából Zólyom-Radványban, második házassága megkötése előtt. Ott tartózkodásának ideje alatt kiment Králik községbe (a nagy Fátra alján) kb. egy hétre, hogy az erdőt s a magánj/t élvezhesse, de hogy ott lejegyzett volna dallamokat, arról nincs tudomásom. II. Bartók, az ember 1913-ban találkoztam vele először családi kapcsolatok révén, éppen akkor, mikor afrikai népdalgyűjtő útjára készült Biskrába. Ma is látom magam előtt izzó szemének boldog lobogását, amikor felmutatta a kész útlevelet. Bár kis ember volt, csak 165 cm. magas, de arányos és vékony csontú, s így nyúlánknak hatott. Rakoncátlanul göndörödő ezüstös haja rövidre volt nyírva, de azért mégis inkább egy rokokó paróka benyomását keltette, mert az akkor 32 éves Bartók sokkal fiatalabbnak látszott koránál. Egyenes, kissé rövidre vágott orra, erős, határozott szája, és szinte klasszikusan nemes vonásai rendkívül vonzóvá tették megjelenését. Mégis, ami mindenkinek először feltűnt, az a szeme volt. Az a nagy, csodálatosan sötétzöld szempár, ami mint két smaragd lobogott a magas domború homlok alatt, a bozontos szemöldökök árnyékában. Ezek a zöld fényben izzó szemek adták meg az egész arc jellegét, az ember érezte, hogy harcossal áll szemben, aki sohasem fog meghátrálni. Alapjában véve csendes, visszavonuló természet volt, aki visszariadt minden hangoskodástól és veszekedéstől. Az jelezte, ha haragudott valamiért, hogy összeszorította a száját és hallgatott. Ez a .638