Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György utóélete (I. 1772—1790)

„Magyar írók már elegen volnának. . vélekedik 1782-ben az egyetem egyetlen magyar nyelven tanító orvosprofesszora, Rácz Sámuel [40]. „Naponként szaporodnak a könyvírók", így véli a népszerű regényfordító, Kónyi János „hadi-szolga", 1785-ben [41]. Majdnem szószerint így ír Ráday Gedeon Kazinczynak 1789-ben: [42] „Szaporodik mindennap érdemes íróinknak számok, vadnak mindenféle verseink. . ." Gyöngyösi János a „magyar nyelv arany idejű századjá"-ról énekel [43] s Ányos is azt vallja magáról, hogy „hazánknak legkellemetesebb százában" született. Édes Gergely nemzeti nyelvünkről ír, mely dicsőséggel emeli fel fejét [44]: „Felkelsz s a tudósok széles országába Ülsz a bölcsességnek dicső trónusába, S minthogy szép hangoddal minden nyelvet győzöl, Minden irigységet méltán megelőzöl." A magyar nyelv példátlan fellendülését általában a magyar írók és tudósok kollektív buzgólkodásának tulajdonítják, valamiféle szent versengést látnak a nemzet most felismert nagy kincsének megmentése érdekében. Ányos is az előbb idézett IV. „érzékeny" levelében úgy találja [45], hogy a mostani idő „polgárjai" „anyai nyelvünknek ékesíttetésében annyira serénykednek, mintha feltett szándékkal kívánná egyik a másikat felülmúlni." — Az íróknak ezt a kollektív teljesítményét a legpregnánsabban Baróti Szabó Dávid emeli ki Ráday Gedeon XJrhoz címzett versében, 1788-ban. Annyival is inkább így jár el, mivel Bessenyeinek filozófiai gondolatai végképp nem érdeklik, vagy nem is ismeri a testőr működését közelebbről. Különben is II. József uralkodásának végefelé, már a nemesi-nemzeti ellenállás sodrában az irodalmi fellendülést még inkább egy nagy nemzetmentő akció hullámának tekinti és benne a nemzeti és nem a felvilágosult elemet hangsúlyozza: Virrad-e hát, vagyis alkonyodunk? ah, hogyha tekéntjük, Egy félszázad előtt mik voltunk, és ma minémű Állapotunk; ha nemes nyelvünk sérelmire nézünk; Alkonyodást, vég-alkonyodást láthatni fejünkön! Népünknek megszűnte ki van végezve! Nevünk is Már temetőre siet! Borzasztó szózatok! — Álljunk Álljunk meg; gyönyörű szellő kezd lengeni, s vidám Hírt emelít puha szárnyaival. Mély álmok oszolván Minden tájékon, mintegy jeladásra, sereggel Öszvevetett vállal, szívvel, felkeltek az írók; A tudományt magyar ajkra veszik; terjednek az ékes Elméknek szüleményi folyó s versbéli beszédben. Még sohasem volt ily buzogás; egy kincse s örökje Védelmét fel-, al- és közrend felfogta; megőszült S zöldellő korban lévők vetekedve segítik. Most a fentiek bizonyítására egy írói névsor következik, melyben bizonyára nem a vers ritmusa kedvéért Bessenyei a 13. helyen következik Cziriék, Kreskay, Görög és Kultsár között. Külön kiemeltetnek a fiatalok közül Batsányi és Kazinczy, Baróti Szabó kassai társai. A nemesi-nemzeti ellenállás haladó szárnyától azonban nem volt .374