Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A gyermek fejlődési sajátságainak gyermeklélektani értelmezéséről

a múlt századi emberek pszichoanalizise közben: az általuk felfedett törvények általános érvényűek. Pedig a „komplex" nem természeti, hanem társadalmi, kulturális jelenség. Freud és irányzata a gyermek fejlődésének leglényegesebb tényezőjének az Erósz, a nemi ösztön önkibontakozását tartja. Ilyen alapon különbözteti meg a gyermeki fejlődés egyes szakaszait, megkülönböztetve az ösztön latens és izgalmi periódusait; a narcizmust (orális, anális, genitális szakaszt ezen belül), a tárgy választás oedipális szakaszát stb. A pszichoanalizis az ösztön kibontakozásával együtt a fejlődés tényezőjének tartja az elfojtás, gátlás, a sublimáció jelenségeit; az Énés felettes- Én kibontakozását, viszonyuk alakulását [21]. A pszichoanalízisről levált, újabb mélylélektani irányzatok többnyire pluralisztikus ösztöntan alapján állnak. Lényegében azonban ezek is az ösztönkibontakozást, ösztönnevelést tartják a fejlődés döntő tényezőjének [22]. Vannak, akik a gyermeki fejlődés, a sajátságok misztifikálásáig jutnak el. (Pl. JUNG a gyermek „arche-típus" kifejtésénél a „Das göttliche Kind" c. műben). A mélylélektani irányzatokkal ezúttal nem foglalkozunk részletesebben, mert gyermeklélektani álláspontjuk elszigeteltnek mondható. Nem számíthatók a modern polgári gyermeklélektan nagyhatású, széles körben elfogadott rendszerei közé. A modern gyermekpszichológusok nagyobb része több-kevesebb kritikával fogadta a pszichoanalízist. Sokan kifogásolják, hogy egyoldalúan és túlzott jelentőséget tulajdonítanak az ösztönöknek, különösen a nemi ösztön kibontakozásának. (így pl. Stern, Bühler, Spranger, stb,.) Ch. Bühler egy újabb cikkében (Zur Psyhologie des menschlichen Lebenslaufes, Psychol. Rundschau, 1957. évf. 1. sz.) szemére veti a lélekelemzésnek, hogy nem válaszolja meg: a biológiai érés folyamatai hogyan hatnak ki pszichikailag a cselekvésben; továbbá: nem helyesli azt a freudi tételt, hogy a feloldódás az élőlény alaptendenciája. Szerinte az életben a feszültségemelkedés és feloldódás váltakozik egymással. Akad a pszichoanalízisnek olyan bírálója is (pl. SPRANGER), aki azért utasítja vissza a mélylélektant, mert „pszichológiai materializmus"-t lát benne. 2. A szociologizáló irányzatok a gyermeki fejlődés döntő tényezőit a környezet, miliő jelenségeiben látják. Sok szerzőnél a biologizmussal karöltve, eklektikusán keveredve találhatjuk a szociologista felfogást. Magában véve indokolt és helyes, ha a gyermeklélektan azt vizsgálja, hogyan hat a társadalmi környezet és ennek egyes elemei a gyermekre. A szociologizáló irányzatok hibája másban van nyilvánvalóan. A szociologizáló irányzatok lényeges^ jellemző hibáit a következőkben jelölhetjük meg: a) A burzsoázia előítéleteinek és érdekeinek megfelelően, az osztályharc elködösítésének szellemében vizsgálják az egyes környezeti, társadalmi tényezők hatását a gyermek pszichikumára. Eközben a tár54