Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa a Balaton vidékén 1671—1750.

Amikor Festetics Kristóf a Pethő-örökséggel együtt megszerezte Keszthely mezővárosát, 1739. március 14-én felszólította Borsó Ferenc bírót és általa az egész várost, hogy adják át neki, mint a Pethő-család jussát öröklő földesúrnak a régi földesuraiktól származó kontraktuális, vagy immunitális leveleiket [67]. Festetics felfogása szerint a keszthelyiek kezében levő földek ugyanis nemesi jószágok voltak, amelyek a várhoz, vagy az előző földesurak aliódiumaihoz tartoztak, s amelyeket ők elzálogosítottak, elcserélték Keszthely nemes és nem-nemes lakóinak, sőt másoknak is. A keszthelyiek nem akarták „a súlyos pernek kétséges kimenetelét" vállalni, ezért inkább visszabocsátották a kezüknél levő jószágokat Festetics Kristóf kezére [68]. így aztán a „régenten semmi földesuraság hatalma alá nem vettetett fegyverrel szolgáló és civilis szabad fundusokon lakó szabad nép" nem tudta megtartani régi szabadságát és egykori kiváltságaiban gyökerező jussait. A földesúri hatalom Keszthely mezőváros egész működését ellenőrzése alá akarta vonni. Arra törekedett, hogy a mezőváros bírája és elöljárósága a földesúri felsőbbség gazdasági kiszolgálója legyen. Festetics Kristóf megszüntette Keszthely mezőváros szabad bíróválasztási jogát. A megüresedett esküdti helyekre saját embereit jelölte. A város azonban nem fogadta el őket és a földesúr tetszése ellenére választott. Festetics a választást megsemmisítette, mert „megsértették" vele — úgymond — földesúri jogait. Az új jelöltek felerészben az uraság által betelepített német iparosokból kerültek ki [69]. A bírónak, aki az előbbi választást a földesúr akarata ellenére vezette, távoznia kellett a városból. A nép viszont az újonnan megválasztott elöljáróságban jogainak árulóját, s az uradalom csatlósát tekintette, mely „nem a szegénységnek hasznát szomjúhozza" [70]. Az úrbérrendezés idejére az egykori végvári katonák utódai zsellérsorba süllyedtek Keszthelyen. De a város lakossága nem tudott beletörődni a földesúri iga viselésébe. A földesúrral állandóan pereskedtek, miközben gyakran visszaidézték emlékezetükben a török időket, amikor mint végvári katonák, földesurat nem ismertek. A keszthelyiek „az úri rendet, melyet Festetics Kristóf fundált közikben", 1766 tavaszán „fenekestül fölfordították" [71]. Miként „a Festetics úri ház" Keszthely mezővárosát „minden kigondolható utakon és módokon jobbágyi és paraszti járom alá hódéttani" törekedett, ugyanúgy, a veszprémi püspökség is igyekezett „a legalábbvaló jobbágyságra juttatni" mezővárosait, Veszprémet és Egerszeget [72], A veszprémiek — épp úgy, mint az egerszegiek — nagyon jól visszaemlékeztek azokra az időkre, amikor „senkinek sem földbért nem adtak, sem szolgálatot nem tettek, mivel ők a kereszténységnek elöljárói voltak és ő felségének s a hazának mindenkor fegyvereivel szolgáltak" [73]. Volkra veszprémi püspök és az egerszegiek között 1713 augusztus 2-án létrejött kontraktus értelmében a városiak évi 50 forint árendát fizettek, ennek fejében a püspök megígérte, hogy „a minémű igasságban, szokásban, mindenféle rend tartásában" ennekelőtte éltek, azokban továbbra is megtartja őket [74]. Ezek szerint az egerszegiek továbbra is megmaradhattak az 1703. évi Széchenyi-féle kontraktus mellett, melyet 21 321