Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa a Balaton vidékén 1671—1750.

tak". A szerződéses viszony általában az ország középső és déli, régebben török megszállta területeinek jobbágy viszonyait jellemezte, de ugyanilyen viszonyok közé kerültek többnyire a volt végvári katonák is, akik helyben maradtak („antea praesidiarii, nunc vero libertini"). Miután az országot gyarmatosító Habsburg-hatalom lerontotta az ellenállásra lehetőséget nyújtó várakat, az elbocsátott végvári katonaság nagy számban vált nincstelenné, minden létalapjától megfosztottá. A szélnek eresztett szegénylegények, kóborló katonák, csavargó hajdúk egy része földönfutóvá, rablóvá, zsivánnyá züllött. Nem akart visszatérni falujába a szolgabíró és a földesúr igája alá, hanem kivonult a hegyekbe, erdőségekbe, s ott valóban rablóként viselkedett. Amikor Clements Simon angol utazó 1715-ben a Muraközben Strattman grófné egyik falujába ért, meglepetten szögezte szemét két akasztófára. Ezeknek egyikén még lógott egy test, négy pedig kerekeken feküdt. Az angol érdeklődésére a helybeli pap azzal a felvilágosítással szolgált, hogy egy tolvajbanda tagjai voltak ezek, akik sok rablást követtek el. Clements Simon az itteni uralkodó rablóvilágnak újabb bizonyítékára akadt, midőn Va~ rasdhoz érkezett, ahol — szerinte — az akasztófáknak számát célszerű lett volna megkettőzni, mert az egyiken öt. a másikon nyolc test függött, s azonfelül kettő még kerekeken feküdt [54]. De az elbocsátott végvári katonaság jelentős részének sikerült megélhetést találnia a nagy munkaerőhiány következtében. A perlaki (Muraköz) végvár szélnek eresztett katonaságának egyik része Horvátországba költözött, másik része egyéb helyekre [55]. A keszthelyi hajdúkat s a városi és a szomszédos falvak beköltözött fegyverfogható lakosságát a Pethő-család Keszthelyen a róluk elnevezett Hajdu-utcában telepítette le, jelentős részük pedig a környező falvak valamelyikében szállt telekre. A keszthelyi végház 1696. évi 198 zsoldos katonájából 1715-ben már csak 86 szabadost (libertinust) találunk helyben, Szentgyörgyvár 1696. évi 26 szabadosából pedig már csak 20-at; a többiek szétszóródtak [56]. Hasonló sorsra jutottak a kemendi végház katonái is; az 1738. évi összeírás már mint zselléreket említi őket [57]. A török háborúk után szélnek eresztett végvári katonák — szabad költözésű libertinusok — voltak elsősorban azok a telepesek, akik megszállták a megye lakatlan, vagy gyéren lakott helyeit. Az 1732-ben megtelepült alsópáhoki lakosok legnagyobb része a szomszédos Szentgyörgyvárból költözött át; olyan vár körül letelepített, egykori szegény végvári katonák, szabad költözésű libertinus zsellércsaládokról van szó, akik aztán a veszprémi püspökség páhoki fundusán jutottak jobbágy telekhez [58]. Nem kis mértékben a szélnek eresztett végbelieknek köszönhető, hogy a véghelyekben bővelkedő Zala megye ethnikai bázisa megmaradt magyarnak a XVIII. században. De a jobbágyság földdel való ellátásának formája — mihelyt a munkaerő mennyiségi növekedése megfelelő fokot ért el és megnövekedtek az értékesítési lehetőségek — átcsapott a fejlődés ellentétes formájába: a XVIII. század 30-as éveitől kezdve, egyre nagyobb méreteket öltöttek a jobbágyföldek részeinek elrablása, a robot fokozásának esetei. A földesurak támadást intéztek nemcsak a szerződéses jobbágyok viszonylag .318