Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa a Balaton vidékén 1671—1750.

tatások helyett katonáskodó hajdúk. így jött létre a szabad hajdú városi és a magánföldesúri hajdúk mellett a végvári hajdúk kategóriája. Ezeknek a földesúri terhek jórészétöl mentesítő kiváltságaik különleges helyzetet biztosítottak a „második jobbágyság" rendszerében agyonsanyargatott jobbágyok között. A török idők alatt lassanként kivonták magukat a földesurak hatalma alól és ezzel megtették az első lépéseket a jobbágykatonaság álma, az ország több helyén megvalósult „hajdúszabadság" elérése felé. Bár a rendi-feudális hatalom megerősödése nem kímélte a végvárakban harcoló hajdúkat sem, amikor az 1613-as országgyűlés elrendelte dézsmafizetési kötelezettségüket, mindezek ellenére a XVII. század első fele a szabad hajdúság fénykora volt. A parasztságból jött katonáskodó elem a „tizenötéves" háború súlyos vérveszteségei ellenére is tovább erősödött azokon a helyeken, ahol bizonyos kiváltságokat élvezett. Széchenyi György veszprémi püspök 1656. évi kiváltságlevele szerint a Tapolcára beköltözött magánföldesúri hajdúk olyan szabadságot nyertek, ,, . . . az mely szabadságban vannak és tartatnak más véghelyekben ezekhez hasonló szabad legények; úgy hogy semmi némű paraszt munkára és robotra s szolgálatra nem kénszerittyük őket, se most, se ezután soha, hanem mint másut a szabad legények, úgy ők is szolgáljanak fegyverekkel. És szabad légyen nekik ezen Városban házakat, majorokat, kerteket csinálni, szőlőhegyeit, határát ezen Városnak és földit élni, szintén mint az itt való jobbágyok élik, az egy dézsmán kívül semmit tőlök ne adgyanak . . . minthogy elég föld vagyon, a ntelly szántó földeket föll fognak és réteket irtanak, övék és maradékjoké lészen ezután is mindenkor, valamég tőle fegyverekkel szolgálnak" [17]. A csobánciak földesuruknak a török időkben házaik után nem fizettek semmit, de régi szokás szerint tartoztak hegyvámot és dézsmát adni [18]. A keszthelyiek még 1736-ban is visszaemlékeztek azokra az időkre, amikor „ . . . Tomaji, Faludi és Fenéki határokat marhájokkal szabadon és minden tilalom nélkül legeltették . . ., úgy erdejét fájészták, senkinek az földesurak közül akárki volt az, semminémű censust azoktul nem fizettek, hanem mindig egyaránt békességesen usuálták (használták — Sz. I.) [19]. A veszprémi „végházbeli vitézlő rend se török idit, se mostanság (1701—3-ban — Sz. I.) Földes uraiméknak semminémű adót, dézsmát annyi manualis labort nem praestalnak (kézi napszámot nem szolgálnak — Sz. I.) és nem adnak [20]. Szigligeten „sem a török alatt, sem most nem fizetnek a földes uraknak" [21]. A tihanyiak is jelentős kiváltságokat élveztek: „ ... se török alatt, se most senkinek se adót, se dézsmát nem adtak" [22]. A „visszaszerző" háborúk befejezését jelentő 1699. évi karlovici békével lezárult a török uralom pusztító korszaka. Zala megyében a földesurak Kanizsa visszafoglalása után kezdtek hozzá a telepítésekhez, mert sok volt az elhagyott és puszta hely. A mezőgazdasági termelő viszonyokat az általános munkaerőkereslet határozta meg. A megszállólevelek, szerződések (contractusok) az általános munkaerőkereslet jegyében születtek meg, s a feudális kizsákmányolás enyhítése nyert bennük kifejezést az ország jelentős vidékein. 308