Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A szélnek eresztett végvári katonaság sorsa a Balaton vidékén 1671—1750.

teljesebben ki akarták terjeszteni hatalmukat jobbágyaikra, hogy nagyobb mértékben élhessenek szolgáltatásaikkal. Az idegen hódító követeléseivel együtt jelentkező földesúri kényszer a végváriak életét még nehezebbé és elviselhetetlenebbé tette. A Habsburg-centralizáció magyarországi társadalmi bázisának kiterjesztése — mint ismeretes — az ellenreformáció jegyében történt meg. Az aulikus földesurak a teljesen kiszolgáltatott jobbágyokat erőszakos módon katolizálták. A földesurak és jobbágyok ellentétét vallási harc is mélyítette. Az ellentét oka főként a református lakosok kettős anyagi megterhelése volt: fizették prédikátorukat és tanítójukat, s e mellett tartaniok kellett a rájuk telepített papokat, szerzeteseket. Az ellenreformáció szükségszerűen a „második jobbágyság" rendszerének vallásos ideológiája lett, s vele szemben a szabadparaszti törekvések még inkább összeforrottak a reformációval. Éppen ezért számos magyarországi egyházi javadalmat német kolostorok kezére játszottak, hogy ezzel is fokozzák a magyar klérus elnemzetietlenítését és erősítsék a Habsburg-centralizáció természetes támaszát [13]. Lipót császár Tihanyt 1701 augusztus 11-i adománylevelében az osztrák altenburgi bencés apátságnak adományozta [14], III. Károly pedig 1715-ben Zalavárt a göttweigi bencésekre ruházta [15]. Ez is világos bizonyítéka annak, hogy a Habsburg berendezkedés Magyarországon a török kiűzése, majd a Rákóczi-szabadságharc bukása után fegyveres ereje mellett harcba vitte a vallás erőit is a magyar nép leigázására. Kelet-Európában a XVI. század folyamán a „második jobbágyság" rendszere által biztosított robotmunkán alapuló földesúri árutermelő mezőgazdasági üzemek, az ún. majorságok váltak a tőkés termelés kibontakozásának keretévé. Az árutermelő nagybirtokosok a robotmunkaerőt a jobbágyság röghözkötésével biztosították és így jött létre a keleteurópai agrárfejlődésben a feudalizmus bomlásának, a kapitalizmusba való átmenetnek általánosan jellemző formája, melyet Engels óta „második jobbágyság"-nak nevezünk [16]. A „második jobbágyság"-gal együttjáró terhek — különösen a robot — mértéktelen fokozása, az embertelen bánásmód természetesen a jobbágyság szívós ellenállásába ütközött. Eleinte megpróbáltak a régi szokásjogra hivatkozva tiltakozni az új terhek ellen, vagy megtagadták a szolgáltatásokat. Ha pedig ez sem segített, tömegesen kezdtek földesuraiktól megszökni. A szökött jobbágyok egy része a városok, mezővárosok felé igyekezett, másik csoportja a végvárakba ment katonának, vagy beállott a szabad hajdúk közé. Ugyanitt kerestek menedéket a török csapatok által felvert vagy elpusztított falvak menekültjei is. Az „örökös jobbágyság" kötelékéből való felszabadulásnak egyik módja volt, hogy a jobbágyság jobbmódú elemei nemeslevelet igyekeztek szerezni maguknak. A nemesítés azonban csak a személyes szabadság elnyerését jelentette. A jobbágytelek után járó földesúri terheket és állami adókat továbbra is viselni kellett a megnemesített jobbágynak is. A felszabadulás másik módja a katonai szolgálat volt. A XVII. században már egyik végvárban a másik után jelentek meg a zsoldos vitézek helyett a paraszttelken gazdálkodó és jobbágyi szolgál306