Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József—Kocsis Károly: Az orosz igék hangsúlya

Maradna tehát a főnévi igenév és a múlt idő végződés nélküli, vagyis hímnemű alakja, mert ez a két forma minden orosz igéből képezhető. Melyiknek a töve tipikusabb, melyik irányít el jobban a többi forma képzésénél? V. N. Szidorov és H. H. Bielfeldt elismerik ugyan, hogy a főnévi igenév, mint az ige szótári alakja, a legismertebb az ige valamennyi formája közt, s hogy az orosz igék túlnyomó többségénél szuffixumának (-ty, -tyi) elhagyásával könnyen megállapítható belőle az ige második töve, mégis a múlt idő hímnemű alakját tartják annak a formának, amelyből az ige második töve a legkönnyebben megállapítható. Érvelésük röviden a következő. A főnévi igenév nem lehet irányító, alapul szolgáló forma az ige második tövének megállapításánál, mert sok nem produktív igecsoportban a főnévi igenév töve eltér a második tőből képzett többi igeforma tövétől, így: a) a -cs végű főnévi igenevek nem mutatják a -k-, -g- tövet (pecs — pjok — pjoksij, berecs — berjog — berjogsij), b) a -nu- képzős állapotot jelentő igék -nu- képzője csak a főnévi igenévre jellemző: szohnuty — szoh, priviknuty — privik stb., c) tisztábban mutatja az ige második tövét az -erety végű igék múlt ideje is: tyerety — tyor, umerety — umer, d) valamint az ilyen igék: osibityszja — osibszja, klaszty — klal. Tehát csak a múlt idő hímnemű alakja szolgálhat alapul az orosz ige második tövének megállapításánál, mert az -1 szuffixum elhagyásával könnyen meghatározható, ahol pedig az -1 nincs meg a múlt idő hímnemű alakjában, ott ez a forma maga a tő (nyesztyi — nyosz). Bielfeldt még azzal is megtoldja ezt az érvelést, hogy egy jelen és egy múlt idejű forma szembeállítása az orosz ige két tövének megállapításánál még jobban kiélezhetné az orosz igeragozásra oly jellemző jelen — múlt ellentétet. Véleményünk szerint ugyanezekkel az érvekkel a főnévi igenév előbbrevalósága is bizonyítható. A múlt idő mellett szól 16 -cs végű ige (pecs — pjok, tyecs — tyok, zsecs — zsog stb.), valamint két -b- tövű ige (gresztyi — gr job, szkresztyi — szkrjob), viszont 16 -t-, -d- tövű ige múlt idejében nyoma sincs a tő végső mássalhangzójának, holott ezek az igék a cselekvő múlt idejű melléknévi igenevüket a -t-, -d- végű tőből képezik ma is (vesztyi — vjol — vedsij, klaszty — klal — kladsij, paszty •— pal — padsij stb.); ezeknél az igéknél a -sztyi, -szty végű főnévi igenévben beállott disszimiláció (t, d-sz) legalább mutat a tő mássalhangzójára. A 49 állapotot jelentő -nu- képzős ige nem bizonyít semmit, mert befejezett szemléletű határozói igenevüket mindkét tőből egyaránt képezhetik: viszohnuv, viszohnuvsi — viszohsi, oglohnuv, oglohnuvsi — oglohsi stb. Az osibity ige előképzős alakjai sem a főnévi igenév ellen, hanem inkább mellette bizonyítanak, ti. csak a múlt idejükben hiányzik a főnévi igenév töve végén álló -i-: osibityszja — osibszja — osibivsijszja — osibivsisz. S így végeredményben a négy -erety végű ige (merety, tyerety, perety, prosztyerety) jelenti csupán a múlt idő előnyét. Ami pedig az orosz igeragozás jelen — múlt ellentétének hangsúlyozását illeti, arra vonatkozóan csak annyit jegyezhetünk meg, hogy ez a kétoldalúság formailag megvan ugyan, amennyiben az orosz igefor224