Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bihari József: Hogyan tanítsuk Gorkij „Ének a sólyomról" című költeményét?

hagyásban az is, hogy a természettel összhangban — hiszen a természet nem egyéb, mint folyton előrelendülő erő: dinamizmus — csak akkor lehetünk, ha folyton-folyvást minden kockázatot vállalva a magasra törekszünk. Tehát a természet egésze mintegy a sólymot igazolja. Nem az ember, hanem a vizek, a hegyek siratják a sólymot, és éppen ebben rejlik a poézise ennek a kis himnusznak. Mint ahogy Reviczky „Pán halála" című költeményében a sirató tengertől, hegytől és bokortól, és fűtől tudjuk meg, hogy mit jelentett az Ókor pusztulása. Több hitelt érdemlő innen megtudni, mint a költő szájáról. VI. Gorkijnak ez a remekbe faragott költői műve gazdag élettapasztalatot általánosít akkor, amikor rámutat az emberek két típusára: a siklókra, a nyárspolgárokra, akiknek a nyugalom, a megalkuvás, a jóllakottság minden áron az életideáljuk, és a sólymokra, vagyis a harcos emberekre, a szovjet emberek harcos elődeire, akiknek életideáljuk a cselekvő és a harcos élet. És mivel Gorkij sohasem tekintette az irodalmat öncélnak, hanem harcnak, amelynek feladata az életünk megszépítése, kiérezzük soraiból állásfoglalását: a siklók megvetését és a sólymok dicsőítését. Morozov szovjet tábornok beszéli el egyik harcosáról, aki a Nagy Honvédő Háború idején többször indult rohamra a fasiszták ellen és mindannyiszor rendkívüli hősiességet és szokatlan bátorságot tanúsított, hogy bajtársai a következőket figyelték meg nála: Minden harc előtt elővett egy papírdarabot, amelyet a mellén őrzött. Halála után társai megállapították, hogy a medaljonra az Ének a sólyomról volt ráírva. Hasonlóan érdekes esetről tudósít bennünket Fagyejev is az Ifjú Gárda című regényében. A regény egyik hőse: Szergej Tyulenyin, akit halálra ítéltek a fasiszták, halála előtt Gorkij énekének a szavait idézi fel emlékezetében! „Puszkaj ti umer! No v pesznye szmelih i szilnih duhom vszegda ti bugyes zsivim primerom, prizivom g'ordim k szvobogye, k szvetu!" Ezek a tények azt igazolják, hogy túl az elbeszélés művészi értékein, annak nevelő és szervező ereje is óriási: eleven hatóerő még ma is a szovjet ifjúság életében. Gorkij éneke harcra buzdított megjelenése idején, és harcra buzdít ma is. Jelentősége irodalomtörténetileg abból áll, hogy előkészítette a lelkeket a forradalomra. Mert igaz ugyan, hogy a munkások hatalmas tömegakciói, a rendőrséggel való összetűzések, a sztrájkok csak a 900-as évek elején kezdődtek el, de a tömegek hangulata már jóval előbb érlelődött, és Gorkij azt fejezte ki, ezt tudatosította, hogy az elkövetkezendő forradalomnak milyen emberekre lesz szüksége. Olyanokra, akiket megbabonáz az ég magassága („caelique cupidine tractus"), Icarusokra, akik a végtelennel akarnak ölelkezni, egyszóval: olyanokra, akik a szabadságért minden áldozatra készek, és akik szét tudják majd verni azokat a bilincseket, amelyeket a cári Oroszország, a „népek börtöne" rakott az orosz dolgozókra. 180