Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

IV. Miscellanea - Dr. Bakos József: Adatok a magyar ifjúság nyelvművelő munkájának fejlődéstörténetéhez. (A nyelvi ízlés és igény fejlődéséhez.)

ragadtatásig buzdul. ..« stb., stb. Nem a mondanivaló volt itt a fontos, a mondat alig érthető, hanem a szó és a kép. De hiszen ezt a modort és Ftílusnemet kóstolgatták az ifjak koruk almanachjaiban megjelent irodalomból is. Olvasmányukból elsősorban a fínomkodásra, a természetellenes, fellengző nyelvi formákra kaptak példát. Persze, ahogyan lenni szokott, elsősorban a kinövéseket, a túlzásokat veszik át stílusés nyelvgyakorlatnak szánt dolgozataikban. Az sem véletlen, hogy bírálatukban is elsősorban koruk esztétikai nézetei tükröződnek. Mint nyelvművelők józanabbak, s elsősorban a »rendszeres vagy Grammatikai hibáktól ment« írást és beszédet tartják követendő példának. A fellengző írásmód követőit a józanabb bírálók arra intik, hogy »lassan az illyenekkel«, mert a szép helyett homályost alkotnak. Tudatosan harcolnak az értelmetlen nyelvi kifejezések ellen. Gyakran hangoztatják, hogy kerülni kell »az ollyan szavakat, mellyeket tán az író sem tud tökéletesen«. Nagyon gyakran olvashatjuk bírálataikban ezt az intést is: Igyekezzünk a homályt kerülni, s ne legyen »semmi erőltetés a nyelv belső tulajdonában«. »Kövessük szebb hangját a nyelv azon tulajdonának: mellyen iratik a dolgozat, beszéd és vers.« Nem szabad véteni »a magyar nyelv természete ellen« sem. Egyik elhangzott alagyával kapcsolatban mondatról mondatra haladva vizsgálják meg, hogyan tett eleget a szerző e követelményeknek. A »Tőletek elválnom kell drága barátim ezen nap? És nekem elhagynom kell csakugyan titeket?« mondattal kapcsolatban pl. ezt jegyzi meg a bíráló: »Itt a magyar nyelv természete ellen esett hiba, melly meg nem engedi az egy értelemhez tartozó szavaknak széthányását, azon feliül némelly szükségtelen ismétlése ugyanazon egy szónak kellemetlen, s ártalmas azon okból is: mivel a nyelvben való járatlanságot tulajdonítja személlyünknek, ha azonkép véle élünk, változtatnunk kell tehát a dolgot más azön értelmű szavakkal. Azért a verset így változtattam el: Tőletek elválnom kell drága barátim ezen nap? S elhagynom szükség már csakugyan titeket?« Pozitív irányban akkor indult fejlődésnek az ifjúsági nyelvművelés, amikor nemcsak a szavak használatával kapcsolatos kérdéseket vetik fel a bírálók, hanem a magyar nyelv nyelvtani rendszerével kapcsolatban is sok értékes megjegyzésük hangzik el. A nyelvi ízlés és igény fejlődésében ez a jelenség igen figyelemreméltó. A helyes és nem helyes kérdését merészen vetik fel, s a nyelvi norma ügyében is történik mozgolódás. Az if jakban nagy volt az anyanyelv iránti lelkesedés, s nem rajtuk múlott, hogy igyekezetük alig lépte túl a dilettánskodás vonalát. A magyar nyelvben kívántak erősödni. Sajnos csak a nyelvi és stílusgyakorlat céljából írt szépirodalmi próbálkozást tekintették erre a legmegfelelőbb módnak. A más természetű nyelvművelésre komolyabb útbaigazítást alig kaptak, hiszen még nyelvtudományunk is eléggé készületlen volt e feladat sikeres támogatására. Az ifjúság nyelvművelő munkájának tehát elsősorban abban van nagy jelentősége, hogy magasra emelte azt a zászlót, amelyre ez volt írva: Aki a magyar nyelv mellett van, s művelését vette gondjaiba, 64:')