Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémiai elemfogalom fejlődése

3. A kémiai elemek mai jogalmának kialakulása A kémiai elem mai fogalmának jellemző vonásai: kémiai úton más tulajdonságú anyagokra nem bonthatók, ugyanakkor viszont kémiailag különböznek minden más elemtől. E meghatározásnak eredete a XVII. századba nyúlik vissza, amikor a német Jungius, majd maradandóbb sikerrel az angol Boyle [11] szembeszálltak az elemek „szpiritualizálásával", s az elemeket nem elvont értelmű principiumokként magyarázták, hanem annak szükségességét hangoztatták, hogy konkrétan meg kell vizsgálni, vajon az elemeknek tartott anyagok egységesek-e, megtalálhatók-e más anyagokban is, mint azok felépítői. Kimondották, hogy elemi testnek csak azt szabad mondani, ami egységes, tovább, más sajátságú anyagra nem bontható. Boyle nyomán egyre többen kísérleteztek az egyes anyagok bontásával, ebben az időben vált a kémia bontóművészetté (Scheidekünstlerei). Az új elmélet a kémiában is új fejezetet nyitott, ekkor alakult ki a kémiai analitika; magát az analízis szót is a kémiában Boyle használta először 1661-ben a Chymista sceptitus első kiadásában [65]. Ezóta beszélnek a föld helyett föld-félékről, megállapítva, hogy többféle, egymásba át nem alakítható fajták különböztethetők meg. A kémiai analízis a XVIII. század végén az elemek egész sorát fedezte fel. Kerekes Ferenc éppen a felfedezések nagy számától megrettenve tért vissza régebbi stílusú elméletéhez, azt hitte, hogy különben végül annyiféle elemet fognak megkülönböztetni, ahány anyag van. Az analitikusok által kimutatott elemek nem is bizonyultak mind helyeseknek. A Winterl által felfedezni vélt új elem, az andronia a francia akadémia vizsgálata szerint összetett anyagnak bizonyult. Nem bizonyult elemnek az ausztrálföld sem, amit Kováts Mihály is említ a ,.Magyar Chémiában". Később pedig az összes ,,föld"-féléről kiderült, hogy azok a földfémek vegyületei. Hosszú ideig nem nem volt tehát biztos alap arra vonatkozóan, mi tekinthető igazán elemnek, vagyis mi az, ami szétbonthatatlan. A kémiai elemek akkori definiálása is tükrözte ezt a bizonytalanságot Lavoisier szerint: „Elemek a mi számunkra mindazok az anyagok, amelyeket még semmilyen úton nem tudtunk szétbontani." Winterl meghatározása még konkrétabban tükrözi ezt a bizonytalankodást: „Egyszerű testeknek nevezzük azokat, amelyeknek kémiai szétbontása nem sikerült. Szóval nem a tárgy természetéből, hanem a mi tudásunk tökéletlenségéből. . származik a kémiai elem fogalma. A román természettudományos ismeretterjesztés egyik úttörője, Baras még 1852-ben is kora felfogását tükrözve írhatja ezt: „A kémia ismer 55 elemet, de nem tudjuk meghatározni, hogy az elemeknek mindig ez a száma fog-e szerepelni, mert lehet, hogy a kémia fejlődésével a jövőben lesznek olyan eszközök, amelyekkel felbonthatók azok az anyagok, amelyeket ma elemeknek tartunk" [41]. A kémiai elemek reális valóságát, s azoknak véges voltát csak 596-