Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)
I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Friedrich Sándorné: A Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és az intervenciósok elleni harcban résztvett internacionalista emlékezései. (Munkás-folklór adalékok.)
Tagfelvételünk alkalmával különböző elméleti-politikai kérdéseket is feltettek. Ezekre már megfelelő válaszokat tudtunk adni, politikai fejlődésünket ugyanis állandóan figyelemmel kísérték az elvtársak és viták, beszélgetések segítették elő. Még 1918. tavaszán jártam Lenin elvtárs szülővárosában. Itt találkoztam először Varga Gyula elvtárs parancsnoksága alatt lévő hadifogoly magyarok Vörös Gárdájával. Mi egy vonatszerelvény aranyszállításával voltunk megbízva. Ezt kellett Moszkvába vinnünk. Ezután Szamarába mentünk. Itt 1918. május végén egy ellenforradalmi góc volt. Mi az állomáson voltunk az l-es és 2-es páncélvonattal, de a városban komoly harcok folytak. A várostól 4—5 km-re hadifogolytábor volt, itt is szerveztük már mi is a hadifoglyokat a hadseregünkbe, voltak akik közénk jöttek, de sokan hazafelé vágytak. Szamarában találkoztam Csapájev elvtárssal is. Az ő csapatát »kommuna«-nak hívták. Itt ismertem meg Varga és Sziklai elvtársakat. Itt kaptunk parancsot, hogy a mi csapatunk is reguláris hadsereggé szerveződik, Frunze elvtárs csapatához tartozunk, neve: I. vöröshadsereg, I. hadtest. Innentől kezdve a parancsot Frunze hadsereg csoportjától kaptuk és mindenfajta önálló kezdeményezés tiltva volt. Szamarában kaptam egy pártmegbízatást, — itt már mint politikai biztos működtem. Orenburg és Szamara között a vasútvonal biztosítása volt a feladatunk. Ezen a környéken a fehér kozákok nagyon befészkelték magukat. 1918. június—júliusában, amikor mi odaérkeztünk a kitérő állomásra, egy füstölgő romhalmaz volt; az állomás védelmével megbízott vörös katonákat a kozákok megtámadták és rejtélyes módon valamennyiüket lemészárolták. Láttuk a sok hullát, sokan elkeseredtek és azt mondták, hogy ez nagyon veszélyes hely itt, jobb lenne, ha viszszamennénk. A századot összehívtam, megmagyaráztam, hogy ezeket részegen, vagy alva lephették meg, nekünk vállalni kell a feladatot. Nem volt könnyű feladat és csak erélyes kézzel lehetett itt hozzáfogni a munkához. Több napig tartott a hullák eltakarítása is. Báj er nevű volt a parancsnoka ennek a századnak. Alaposan megbeszéltük a tervet, hogyan lehetne megvédeni az állomást, meg magunkat is. Fegyverünk kevés volt. Az egész századnak csak 8 gépfegyvere volt és töltényünk is kevés. Közben tudtuk, hogy Szamarát ürítik ki, mert nem tudják tartani, és onnan sok fegyveres szállítmány halad keresztül a mi állomásunkon. Elhatároztuk, hogy ezekből a szállítmányokból szerzünk magunknak. Fel is szereltük magunkat rövidesen úgy, hogy kb. 40 géppuskánk lett, ezekkel beástuk magunkat az állomás körül. Tőlünk 3 km-re volt egy falu, innen röviddel azután, hogy mi átvettük az állomást és felszereltük magunkat, egy kozák érkezett. Csalafinta módon egy szalmahordó-kas leple alatt igyekezett »begurulni« az állomás közelébe. Feltűnt nekünk ez a mozgó kas és elfogtuk a lakóját. Rövid vallatás után elmondta, hogy Dudov küldte, azoknak a fehér kozákoknak a parancsnoka, akik itt táboroznak nem messze. Ök gyilkolták le az oroszokat, elmondta azt is, hogy ne gyilkoljuk meg 200