Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A szocialista pedagógus-mozgalom Heves megyében

korlati keresztülvitelére Kalovits sürgős javaslattételre hívta fel az óvónők egri szakosztályát. Ezzel kapcsolatban tervbe vette a kicsinyek­nek az Érsek-kertben és a kispapok kertjében való szórakoztatását is. Mindezekből kitűnik, hogy a proletárállam milyen odaadó gondos­kodással vette körül a gyermekeket. S tette ezt akkor, amikor a rend­kívül nehéz küzdelmek közepette harcolnia kellett a külső és belső ellenséggel egyaránt. Ennek a nemes célnak a szolgálatában álltak az egri proletáriátus vezetői is, amikor a gyermekeknek hasznos, üdítő és szórakoztató örömünnepéről július elején gondoskodtak. Július 5-én, szombaton a gyermeknap rendezősége az Uránia filmszínházban gyer­mekelőadást, a városi színházban pedig vidám estet rendezett. Az elő­adás után a közönség a népi zenekar által előadott Internacionálé és a Marseillaise dallama mellett felvonult a Lenin úton végig a Kossuth térre, ahol körbe álltak, s ekkor Kertész Jenő párttitkár beszédet inté­zett hozzájuk: ,,A mai nappal temessük el a múlt korszakot — mon­dotta —, amely a lerongyolt proletárokról nem gondoskodott, s most mi itten tegyünk fogadalmat arra, hogy a proletárgyermekeket ellátjuk minden jóval, széppel és kis gyermekszíveiknek örömet szerzünk." Másnap, vasárnap délután kétszáz gyermeket ruháztak fel a Halas­Diaci iskolában. Minden gyermek megkapta a maga fehér ruháját, ame­lyen a kommün ötágú csillaga ékeskedett. Majd megérkeztek a tanítók, tanítónők és a népi zenekar, s a nevelők sorba állították a gyermekeket. Elindult a gyermekek hosszú sora, húzták az Internacionálét. énekeltek, a kis kezek vörös zászlócskákat lengettek. A felvonulás a Kaszinó, Le­nin és Korona utcákon végig a Népkertbe vette útját. A Néokertben a játékok megkezdése előtt Jackwerth Ede kormánvzótanácsi biztos mondott üdvözlő szavakat: ,,Ezen a napon üdvözöllek benneteket kis gyermekeim. Jelen pillanatban megadtuk nektek már azt a szórako­zást, nevelést, fürdőt, nyaralást és játékokat, amit eddig Ti nem élvez­tetek. A iövőben azonban még fokozottabb tevékenységgel gondosko­dunk rólatok, s akkor nagvon boldogok lesztek. Mai napon tehát ezen célok vezettek bennünket. Ezennel átadom nektek a kertet (volt Érsek­kerti. iátszatok és mulassatok!" 1 Ilyen ízelítőt adott a proletárállam Egerben a gyermekeknek, hogy a jövendő nyugalmában és bőségében ne csak ízelítő legyen a gyerme­kek játéka, hanem állandó valóság [29]. De nemcsak a kicsinyekről gondoskodott, hanem a szegény és menekült tanulók segélyezésére is gondolt. A megszállott területekről ugyanis nagyszámú középiskolás tanuló menekült Egerbe. Ezek legnagyobb része egy szál ruhában, alig néhány koronával a zsebében jött el, hogv a besorozást elkerülje és tanulmányait folytathassa. A szánalomraméltó szegény diákok a megvei kultúr-szakosztálynál nap-nap után jelentkeztek segélyért, akik részére a központi direktórium pénztárából tetemes pénzbeli segélyt sikerült kieszközölni. Azonfelül a katonai raktárakból sikerült részükre kezdet­ben ruhát és fehérneműt is kiutaltatni. Mivel azonban a ruhák időköz­ben elfogytak, a megyei művelődési osztály távirati úton kérte a bel­ügyi népbiztost, hogy részben a kosztpénz, részben a ruhabeszerzés 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom