Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

I. Tanulmányok a nevelés és az oktatás kérdéseiről - Platthy György: A rajzeszközök szerepe a rajztanításban

kedve. Ezt a passzív magatartást különösnek találtam és ekkor pillantottam meg — pedig nem először láttam — tanítványaim kezében a tűhegyes ceruzát és az előttük fekvő negyedíves hatalmas rajzlapot. Innen hirtelen rátekintettem a kezemben tartott vastag krétára, amelynek nemcsak a hegyét, de sokszor a lapját is használtam rajzolás közben. Ezért dobtam föl oly könnyedén azokat a széles foltokat, melyek pillanatok alatt kompozícióvá tömörültek a kb. félív nagyságú táblamezőn. Elszégyelltem magamat, mert olyan voltam, mint az a legény, aki jól fel van fegyverezve és olyan legénnyel kötekedik, akinek nincs fegyvere. Elgondolkozva kitekintettem az ablakon. Hideg őszi nap volt. Az ablakok párás felületén akadt meg a szemem, és egy hirtelen ötlettől indítva, megkérdeztem a fiúkat: »Szoktatok-e a párás ablakra rajzolni?« Mind a 34 fiú jelentkezett. A rajzterem három ablakához két-két fiút állítottam és az üveglap alsó felére megrajzoltattam az óra témáját: »Gyümölcsszedés.« — Percek alatt hat kitűnő foltrajz készült el, amelyen az egyéni élmény közvetlensége erőteljesen, tömören megfogalmazott kompozícióban jelent meg. Nyoma sem volt az apró figuráknak, amelyek súlytalanul lézengtek az ötnegyedrészben üres rajzlapon, ellenben a hat ablakszárnyon megjelent alakok, bár csak foltszerűen voltak jelezve, mégis pontosan kifejezték azt a szerepet, amit a képen játszaniok kellett. Nem kis meglepetést szerzett annak a ténynek a felismerése, hogy egy 12—13 éves gyerek már igen sokat megfigyel az embernek, mint jelenségnek a tömegéről, arányairól, mozgásáról. Komponálásukra jellemző volt, hogy a természeti és mesterséges formák tömör egységének kiemelt motívuma az ember volt. De nem lehetett sokáig elmélkedni, mert lázban égett az egész osztály. Mind rajzolni akart. Még a felső ablaktáblákra is akadt jelentkező. Persze, ez az »új rajzlap« csak szemléltetésre volt alkalmas és ezért más megoldást kerestem. Ügy határoztam, hogy a gyerekek indigókék vízfestékkel fessenek. Jól oldják fel sok vízben a festéket és ecsettel tegyék fel a foltokat a rajzlapra. Sajnos, ennek a rajzolási módnak már nem volt olyan sikere, mint a párás ablaknak, mert a gyerekek nagyrésze attól tartott — (ebben igazuk is volt) —, hogy a vízfesték olyan nyomot hagy maga után, amin nehéz lesz majd változtatni. Az ecsetet sem tekintették olyan megbízható eszköznek, mint a mutatóujjukat. Már akkor jói láttam, hogy a vízfesték éppen olyan nehéz technika a 10—14 éves gyerek számára, mint a ceruza, sőt annál még nehezebb. Éppen ezért a következő órától kezdve szénnel, majd később színes krétával rajzoltattam. Fiatal voltam és tapasztalatlan. Az élet messze sodort Monorról. Más iskolatípushoz kerültem, más beosztásban. Új problémák kötötték le figyelmemet, s így ezekről a rajzmódszertani kísérleteimről is» elfeledkeztem. A felszabadulás után ismét polgári iskolához kerültem, amit később általános iskolává szerveztünk át. így ismét előtérbe kerültek a régi rajzi problémák. 1946-ban olyan rajzi tanterv született, aminek célkitűzései és módszerei annyira kihoztak a sodromból, hogy egy időre félretettem az iskolavezetés ezernyi gondját és egy hosszabb lélegzetű bírá92