Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

I. Tanulmányok a nevelés és az oktatás kérdéseiről - Dr. Berencz János: A nevelés társadalmi funkciója Dickens regényeiben

az előzőkkel, mert el nem hanyagolható eltéréseket, különbségeket mutat. A regény tanulsága — amint arra a cím is bizonyos fokig utkl — Yolland Artúr [19] találó, rövid összefoglalásában úgy sűríthető, hogy a saját munka, szorgalom, többet ér, mint az örökség. (»A nagy várakozások.«) A derék ember örökség nélkül és »a nagy várakozások« meghiusúlta után is, saját erejéből is, boldogul. Ez a rövid és első olvasásra is kiolvasható tanulság azonban még a felszínes moralizálás talaján mozog és ahhoz, hogy irodalompedagógiailag jellemezzük, értékeljük a regényt, Dickens realizmusának alakulását kell figyelembevennünk, amint ez ebben a regényben tükröződik. Ezt annál is inkább hasznos megtenni, mivel a polgári irodalomtörténetírás e szempontból elhanyagolta Dickens e regényét. Némelykor ködösítve, misztifikálva olyanféle megállapítással is találkozunk, mint pl. Szerb Antalnál, aki szerint e regényben érvényesül legjobban »a dickensi iszony«. Pip-nek, a kis árvagyereknek (eredeti nevén: Philipp Pirrip) a történetét ismerjük meg a regényből. A szegény Pipnek sógora házában nehéz sora volt, mert saját nővére igen ridegen, kegyetlenül bánik vele. A nővér türelmetlen, még a gyermek kérdései is bosszantják. »Ne kérdezz annyit, és nem fogsz 'hazugságokat hallani!« — buggyan ki a nővér szájából a találó, keserű valóság, {i. m. II. fejezet.) Majd így félemlíti meg a kisfiút: »A rabok mind úgy kerültek a börtönbe, úgy kezdték, hogy sokat kérdeztek!« A rideg nővér azt vallja, hogy a gyermek természettől bűnre hajló. (IV. fejezet.) Veri a gyermeket, idegesen, szeretetlenül kezeli. Pip gyermekkora szintén játék nélkül, örömtelenül, magányosan telik el, akárcsak Dickens többi gyermekhőséé. Egyetlen vigasztalást a kisfiú számára sógorának, Joe-nak szeretete, jó bánásmódja nyújtja. Ezzel a nevelési helyzettel kapcsolatban feltűnő Dickens realizmusának bizonyos mélyülése: Pip-et saját nővére neveli kegyetlenül, míg az előző hősöket általában idegenek, vagy mostohák nevelték embertelenül, szeretet nélkül. Mintha Dickens itt a családi nevelésre, egyáltalán a rokonságra vonatkozóan bizonyos szentimentális illúzióktól szabadította volna ki magát. Sógorától egy gazdag nénihez, Miss Havisham-hez kerül afféle társalkodó-szórakoztató kisfiúnak. Itt ismerkedik meg a néni örökbefogadott leányával, a hideg, szívtelen, büszke Estellával. Beleszeret, de a lány nem viszonozza érzelmeit. A regény romantikus-jellemző helyzetben kezdődik: Pip, a temetőben ábrándozik, amikor egy szökött rab megfogja, megfélemlíti a gyermeket, ételért küldi. Pip segíti a fegyencet. Egyszercsak szerencse éri Pipet: egy ismeretlen ember taníttatására pénzt küld és az ismeretlen jótevő (akiről később kiderül, hogy azonos a regény elején szerepelt szökött rabbal, Magwitch-sal) úriembert akar a kisfiúból neveltetni. Pip ezután úgy élhet, mint akire nagy örökség — (nagy várakozások) — van kilátásban. 54