Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

I. Tanulmányok a nevelés és az oktatás kérdéseiről - Dr. Berencz János: A nevelés társadalmi funkciója Dickens regényeiben

ség, merevség árad a mostohaapa egész lényéből. Ezt érzi meg a gyermek Dávid, ezért üdvözli csak ímmel-ámmal »új papáját«. Visszaemlékezve e korszakra, nagyon jól látja az író: »... talán egész életemre helyrezökkent volna a jókedvem, talán egészen más ember lett volna belőlem, egész életemre! ha akkor ott kapok tőle (ti. a mostohaapától, Murdston úrtól) egy jó szót. Egy biztató szót, egy kis magyarázat, bátorítás, egy kis megértés gyermeki tudatlanságom iránt, egy szíves istenhozott, vagy egy megnyugtató szó, hogy csakugyan az én otthonom — a képmutató engedelmesség helyett, talán őszinte kötelességtudást váltott volna ki belőlem attól fogva, s talán tiszteletet ébresztett volna bennem, a gyűlölet helyett.« A mostohaapa alapelve a sokat hangoztatott jellemszilárdság volt. a nevelés terén. Dávid a maga gyermekfejével nem sokat értett e sokat hangztatott szó pontos jelentéséből. Azt azonban sejtette, hogy mostohaapja szóhasználatában ez a szó csupán az erőszakosság más elnevezése; a zsarnoki hajlam, az önkény, a komor, rideg, kihívó lelkialkat más neve. A kedélytelenség és »jellemszilárdság« az új otthoni levegőt megmérgezte, a vallásosságot is rideggé, szigorúvá, sőt gyűlölködővé tette. (i. m. IV. fejezet.) Ez a légkör tette valóságos kínszenvedéssé magát a lecketanulást és kikérdezést. Ennek következtében vallhatta Copperfield Dávid, hogy »mogorva, dacos, bamba és konok gyermekké váltam«, (i. m. IV. fejezet, 67—68. 1.) A mostohaapa igyekezett minél előbb szabadulni Dávidtól. Creakle úr intézetébe adták tanulni. Ebben az intézetben még fokozottabban volt meg a szeretetlenség és durvaság, mint odahaza. A kis Copperfield Dávid hamarosan sok rémséget tud meg Creakle úrról társaitól; ami még szomorúbb, hogy ezek a mendemondák megfeleltek a valóságnak: Megtudta Dávid társainak elbeszéléséből, hogy Creakle úr valóságos vadember, hogy »úgy kaszabolja jobbra-balra a fiúkat maga körül, napnap után. mint egy lovaskatona az ellenséget . . .« »Hogy máshoz sem ért, csak a verekedéshez, mert tudatlanabb, mint az iskola legkisebb tanulója.« Creakle úr született ellenségének tekintett voltaképpen mindenkit, tanítókat, gyermekeket (legfeljebb a falábú Tungay tanító és a gazdag és előkelő Steerforth kivételével) és nincs más öröme az életben, mint a gonoszkodás, a rosszindulat és a kedélytelenség. Világosan látta Dickens, hogy Creakle — és a hozzá hasonló iskolák — főhibája a kegyetlenség és erőszak volt: »Egy olyan iskolában, amelyet puszta kegyetlenkedéssel és erőszakkal igazgattak, nem sokat lehet tanulni, akár ostoba tökfilkó az igazgatója, akár nem. Azt hiszem, ezek a fiúk is 'csak olyan tudatlanok voltak általában, mint bármely más iskola tanulói.« (i. m. VII. fejezet, 127. 1.) Nemsoká marad azonban Dávid a Creakle-féle szörnyű iskolában. Mostohaapja erre iß sajnálja, a pénzt. Inasnak adják. Felnőtt korában is, mikor már sokat csalódott és szinte kiveszett belőle a csodálkozás képessége, felháborodik Dávid az emberek részvétlenségén, azon, hogy senki sem emelt szót annakidején az ő érdekében. Pedig rendkívül tehetséges gyermek volt, éles megfigyelőképességgel, gyors észjárással, érzékeny, 45