Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Szokodi József: A keresztény szocializmus néhány kérdéséről

tokok kitartott védelmezője, hanem a radikális forradalmi eszmék lelkes követője és harcosa, de egyben. . . híve a maximumhoz kötött magántulajdonnak« [45]. Az, hogy mit jelent: »nem reakciós«, »radikális forradalmi«, »a maximumhoz kötött magántulajdon«, már szerinte nem is fontos, csak az a lényeg, hogy a tömegek politikai hóbortjává váljanak ezek az átmeneti rögeszmék. A Magyar Tanácsköztársaság megszületése a politikai életen kívül helyezte az »új« keresztény szocialistákat. Az a hatalmas politikai tömegmozgalom, amely a városokat és falvakat ellepte, azt mutatja, hogy a keresztény szocializmus »fellegvára« nem tudta megteremteni azt a bázist a néptömegek között, amelyre állandóan, irreálisan apellált, de nem mondott le egy ilyen bázis megteremtésének lehetőségeiről, illetve e lehetőségek kiépítéséről. A Tanácsköztársaság bukása után újult erővel fogott hozzá a szervezkedéshez minden »új« keresztény szocialista. Fő sajtóorgánumuk továbbra is a Keresztény Szocializmus, de emellé számos más új lap sorakozik fel, vagy a régiek felélénkülnek. A keresztény szocialista szervezkedés lényegéről az Egri Népújság a következőket írja: »A keresztény szociális szervezkedés két irányban halad, úgy mint: politikai és gazdasági téren. A politikai szervezkedés a politikai párt keretei között történik; a gazdasági szervezkedés pedig a keresztényszociális egyesületek és szakcsoportok kebelében valósul meg. E két alapon építi ki és védi meg a keresztény szocializmus a nemzeti és keresztény művelődést. A keresztényszociális munkának is programjához tartozik az osztály-érdekek védelme, biztosítása, de nem az osztályharc alapján és egy osztálynak kizárólagos uralma által, hanem az osztályöntudatot ápoló és az osztályok között való összhangzó együttműködés biztosítása által.« [46]. A M. Ksz. P. mint valami fergeteges politikai erő lép ismét a magyar élet porondjára. »Egy isten, egy párt« jelszóval ki akarnak takarítani mindent ebből az országból, ami nekik nem teteszik. Űgy lépnek fel, mint »minden jognak és történelmi kötelességnek« [47] az örökösei; nekik ismét nem kell semmi, ami régi, nem kell semmi, ami új, csak az, amit ők akarnak. Mit akarnak? Nacionalista álláspontra helyezkednek, s ebből a pozícióból támadnak, úgy tüntetve fel magukat, mint a kisemberek érdekeinek védelmezőit. Egy proletárdiktatúra után, bármennyire szeretnék is, nem tehetik meg azt, amit a feudálisok és nagytőkések, valamint azok képviselői megtehetnek. Ök, mint a kispolgárság fel nem kért szónokai, közvetlenül kispolgári politikai vágányon futva, olyan szemléletmódot érvényesítenek, amelybe a szavak ellenére belefér minden, ami nem progresszív, ami reakciós. így válnak igazolóivá a későbbi eseményeknek is. Biztosítják a népet, hogy a feudálisok és kiváltságosok Magyarországa »a rettentő világháború romjai alatt marad eltemetve«, s arra, ami volt, ők sem áhítoznak. Ök keresztény Magyarországot akarnak, olyant, hogy abban a »valódi testvériség, szeretet legyen az úr« [481. Természetesen, most nem hívnak a zászlajuk alá minden honfiút; a forradalom hajótörést szenvedett, a hatalom ismét »biztos helyen« van, nincs szükség tehát arra, hogy vallás-egyveleget csináljanak politiká22* 321