Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Szokodi József: A keresztény szocializmus néhány kérdéséről

mányolással, amelynek megzabolázására a burzsoázián kívüli (amelynek a tényleges hatalom a kezében van) minden más reakciós erő képtelennek bizonyult. Harmadszor, az egyházat olyan erkölcsi elvek vezették és kötötték, amelyek az új történelmi viszonyok között, a magántulajdon védelme mellett sem tehették még lehetővé és nem is tették szükségszerűvé számára a leplezetlen, nyílt politikai szervezkedést, vagy a politikai akciók szervezését. 3. Éppen ezekből következtetve, a burzsoázia, helyesebben a liberalizmus elleni erkölcsi-kritikai támadás az egyház egyéni politikai, hatalmi törekvésein túl a kizsákmányolás, a nyomor megszüntetését illetően nem bírt semmiféle jelentőséggel; a szociális jelszavak az egyházi érdekek alá voltak rendelve. Ami ezen túl volt, az már — a kritikai vonal fenntartása mellett — közvetlen szövetség a burzsoáziával és minden más reakciós erővel a magántulajdon megmentésére, a proletariátus ellen. A szövetség az egyház és a burzsoázia között tehát csak a magántulajdon védelmét illetően abszolút. Ezen túl az egyház álláspontja így fest: előre nem lehet lépni, mert akkor győz a szocializmus; az adott állapotokat nem lehet fenntartani, mert az a szocializmus győzelméhez vezet; tehát egy olyan, a magántulajdon alapján álló rendet kell kialakítani, amelyben a liberalizmus és a szocializmus eszméi nem érvényesülhetnek, létezési területet nem kapnak, amelyben a keresztény szellem és keresztény erkölcs az uralkodó, mindent átfogó tényező. Ennek az »új« rendnek a kiépítése nem tételezi fel az osztályharcot, ellenkezőleg, tagadja azt. Illetőleg, az osztályharc megszüntetéséből áll, ami viszont — a valláserkölcs uralkodóvá tétele alapján — a társad almigazdasági élet területén bizonyos »szerkezeti« változásokat, »eltolódásokat« von maga után. Ennek az »új« rendnek a koncepciója — amit képviselői »keresztény szocializmusnak« neveznek — úgy viszonyul a kapitalizmushoz, mint valami »karbunkulus«-hoz, az emberi társadalom testén lévő gennyes bőrgyulladáshoz, amit az »örök« erkölcsi elvek háttérbe szorulása idézett elő. Tehát nem kell mást tenni, mint újból törvénnyé tenni a gyakorlati létezésüktől megfosztott törvényeket és a gennyes bőrgyulladás eltűnik, s visszatér a régi jó világ, esetleg egy kissé modernizált — a technikai vívmányokat és egyéb társadalmi objektumokat átalakítva megtartó — formában. Így igazolja az egyház önmagát. Az emberiség megváltása és a magántulajdon A keresztény szocializmus eszméjének megvalósítása, az egyházi ideológusok szerint megszünteti a társadalmi bajokat. Ez az eszme érvényesülése érdekében nem követel forradalmat, mivel olyan »örök igazságok« összefoglalója, amelyek érvényesülésének az emberi történelem nem szab határt. Mint azonban kiderül, az egyházi ideológusok — bár ezeket az »örök igazságokat« az istentől származtatják — mégis azon fáradoznak, hogy az embereket olyan társadalmi szituációba vigyék bele, amely anyagi valóságát, egyáltalán, a tényleges lehetőségét teremti meg ezen »igazságok« érvényesülésének. Ök úgy akarnak történelmet 310-