Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Szokodi József: A keresztény szocializmus néhány kérdéséről

íme, ebben és csak ennyiben tekinthetjük az egyház támadását valóban támadásnak a burzsoázia ellen és csak kritikai támadásnak (erkölcsi, eszmei), mert maguk a támadók (egyházi ideológusok) helyzetük, érdekük, felfogásuk, eszmei beállítottságuk alapján képtelenek voltak, nem mertek objektív következtetéseket levonni. Illetőleg ezek a következtetések csak a hatalom, az örök magántulajdon-adta lehetőségekkel való rossz, erkölcstelen, téves, végzetes, gazdálkodás megreformálására irányuló törekvéseket tartalmaztak. Természetesen ez a kritikai támadás nemcsak ennyit jelentett, hanem a »bajok« orvoslásának feltételeként magában foglalta azokat a tendenciákat, amelyek világosan mutatták az egyház hatalmi törekvéseit. S ha a burzsoáziának e támadással szembeni dinamikus, vagy a támadást fel nem vevő magatartását első fokon azzal magyarázhatjuk, hogy élete nem eszmékre, hanem az adott gazdasági rendre épül, hogy objektív társadalmi törvények szülötte és hordozója, s hogy az adott gazdasági rendszer objektíve termeli ki mindazokat a tényezőket (osztályharc, szocializmus stb.), amelyeket az egyház csupán szubjektív (szellemi, vagy anyagi) termékeknek, alkotásoknak tekint, ügy másodfokon már fennáll a burzsoázia erőteljes szembenállása az egyház minden néven nevezendő hatalmi törekvésével. * Az egyházi harci riadót az okozta, hogy a szocialista eszmék »a munkások tömegénél készséges és termékeny talajra találtak« [4]. Ennek pedig az az oka, hogy »a munkásosztály vallási öntudatát és a vallás vigaszai iránt való érzékét elvesztette« [5J. Olyan erkölcsi »fertőbe« jutott, amelyből csak úgy lehet kiút, ha »az egyház szabad tevékenységének gyámolítása által« ismét általánossá, úrrá teszik az emberekben a »keresztény érzületet«, együtt, egyidőben a »szociális reformok« végrehajtásával [6]. A zászló — amit különösen XIII. Leó pápa emelt magasra a múlt század utolsó évtizedeiben — egyik oldalán az »apológia«, a másik oldalán a »nyomor megszüntetésének« jelszava díszlett, a zászló nyele pedig makacsul az ég felé mutatott. (Harc a liberalizmus ellen, mert kitermelte a szocialista eszméket; harc a szocializmus ellen, mert a magántulajdon megsemmisítésére törekszik; harc a hitért, a nyomor valláserkölcsi alapon való megszüntetéséért, mert ez az egyház hatalmának visszaállítását eredményezi; — ezek a legkifejezőbb mutatói az egyház politikai törekvéseinek.) Az egyháznak ez a történelmietlen álláspontja történelmileg indokolt. Elsősorban nem azzal indokolható, hogy a liberalizmus — objektív létével — tagadja az egyházpolitikai célokat és az egyház általános politikai vonalát, hanem azzal, hogy olyan eszmei és politikai erő termelődött ki (a szocializmus és a proletariátus), amely a burzsoázia elleni forradalmi fellépésén túl a magántulajdon megszüntetését tartja végső céljának. Mivel azonban a liberalizmus a »szülőanyja« a szocializmusnak, a magántulajdon megmentése, a szocializmus »kiirtása« csak a keresztény szellem uralkodóvá tétele által lehetséges, amely viszont tagadja a liberalizmust. Az egyházi ideológusok párhuza17' 239