Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Földi Pál: A marxi-lenini materialista dialektika lényege: az ellentétek egysége és harca

fizikus felfogását a mozgásról, azt mondotta, hogy Hegellel szemben ez az ellenvetés helytelen, mert: a) a mozgás eredményét írja le, nem pedig magát a mozgást; b) nem mutatja meg, nem tartalmazza a mozgás lehetőségét; c) úgy tünteti fel a mozgást, mint nyugalmi állapotok összegét, kapcsolatát, vagyis nem küszöböli ki a (dialektikus) ellentmondást, hanem csak eltakarja, elodázza, elködösíti, elleplezi. E bírálattal kapcsolatban Lenin szinte szórói-szóra megismétli Hegel szavait: »A mozgás ellentmondás, ellentmondások egysége« [8]. A mozgás, tehát mint ellentmondás — mondjuk az egyszerű helyváltoztató, a mechanikus mozgás — azt jelenti, hogy a mozgó tárgy egyidőben egy meghatározott helyen (ponton) van és nincs is ott, mert ugyanakkor már egy másik helyen (ponton) van. A dialektikus mozgás általában változás, az anyag mozgása: az anyag változása. A mozgásról mint változásról Engels a következőket írja: »A mozgás legáltalánosabb értelmében véve, azaz az anyag létezési módjának, elidegeníthetetlen tulajdonságának: felfogott mozgás, a világegyetemben végbemenő minden változást és folyamatot magában foglal, a puszta helyváltoztatás4tói a gondolkodásig...« [9]. (A ikiemelés tőle: F. P.) »A mozgás, az anyagra alkalmazva, armyi mint változás egyáltalában« [10]. Vajon ezzel már kimerült a dialektikus mozgás? Ezzel már mindent megmondtunk, amit arról tudni lehet és tudni kell? Azzal, hogy meghatároztuk a dialektikus mozgást, mint az anyag változását, még csak fel sem vetettük a mozgás, a változás irányát. De ha meghatározzuk ezt az irányt, ezzel a számunkra most különösen fontos problémához: a fejlődés meghatározásához jutottunk el. A fejlődés problematikájával kapcsolatban mindenekelőtt fel kell figyelnünk arra, hogy a fejlődésnek kétféle koncepciója van. Lenin A dialektika kérdéséhez című tanulmányában azt írja, hogy a fejlődés két alapvető koncepciója (felfogása): a fejlődés mint csökkenés és növekedés, mint ismétlés és a fejlődés, mint ellentétek egysége (az egységes kettéhasadása egymást kölcsönösen kizáró ellentétekre és ezek kölcsönös viszonya). »A mozgás előbbi koncepciója homályban hagyja az önmozgást, hajtóerejét, forrását, motívumát (vagy kívülre helyezi azt a forrást — isten, szubjektum stb.) Az utóbbi koncepció éppen iz ,ön'-mozgás forrásának megismerésére irányítja a legfőbb figyelmet. Az első koncepció holt, szegényes, száraz. A második — eleven« [111. Nem nehéz felismerni, hogy Lenin a fejlődés két alapvető koncepciójában a metafizikát és a dialektikát különböztette meg. Ezek alapján hasznosnak tűnik a fejlődés metafizikus és a fejlődés dialektikus koncepciójának összehasonlítása. Ehhez az összehasonlításhoz azonban meg kell vizsgálnunk a fejlődés metafizikus és dialektikus felfogását külön-külön. Már az idézett lenini megállapításból is érthető, hogy a metafizikus koncepció nem jelenti általában a fejlődés tagadását. Ugyanúgy nem jelenti, mintahogy nem jelenti a metafizikus koncepció a mozgás és a változás általános tagadását sem. 286-