Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Berzy András: A realista ábrázolás kérdései Belinszkij irodalmi kritikáiban

a művészi tükrözés egyik alaptörvényének tart, amely nélkül nincs művészet: »Az alkotó eredetiségnek, vagy helyesebben mondva az alkotásnak egyik legkiemelkedőbb ismertető jele a tipizálás. . ., amely az írónak valósággal védjegye« [13]. A tipizálás által nyújtott »művészi kép gazdagsága vagy korlátozottsága szerint kell megítélni a költői alkotás nagyságát»- aszerint, hogy miképp tudta megragadni az egyesben a különöst és az általánost, hogyan tudta általános érvényűvé emelni az egyes jelenséget, s milyen művészi fokon volt képes ezeket eleven egységükben gazdagon és sokrétűen, konkrét érzékletes esztétikai formában ábrázolni. A tipizálás Belinszkij szerint feltétlenül általánosítást jelent, amelynek lényege abban áll, hogy az író kiválogatja azokat a jellegzetes és lényeges vonásokat, amelyek számos jelenségben megvannak, s ezeket egy élesen megrajzolt jellemben, egy »eleven és tipikus« képben összesűríti: »az ábrázolás tipikussága — abban áll —, hogy a költő a rajzolt személyek legélesebb, legjellegzetesebb vonásait gyűjti egybe, ugyanakkor elhagy mindent, ami . . . esetleges ... [14] ... Shakespeare a dráma szűk keretében egy történelmi személy egész életét összesűríti . . . hősének életéből csak azokat a jellemvonásokat, a drámai megjelenítés számára kiválasztott eseményből csak azokat a tényeket építi bele, amelyek művének alapeszméjével közvetlen vonatkozásban állanak ... — a művészet — nem ismer szétforgácsolt és esetleges jelenségeket, hanem csak eszméket vagy tipikus ábrázolásokat.. ., amelyek minden egyéniségük és sajátosságuk mellett is magukban foglalják a lehetséges jelenségek egész sorának általános, közösségi ismertető jeleit, amelyek bizonyos eszmét fejeznek ki. Ezért a művészi alkotás minden szereplője egy bizonyos fajta ember számtalan sokaságát képviseli ... [15] s ezért a művészetben a valóság jobban hasonlít önmagához, hívebb önmagához, mint a valóság legszolgaibb másolata az eredetihez ... [16] A tudomány elvonja a valóság tényeiből annak lényegét, a művészet viszont a valóságból kölcsönözve anyagát, belőle indul ki az általános, jellemző, tipikus vonás felé, s belőlük harmonikus egészet alkot« [17]. Ebből a fejtegetésből világosan kitűnik, hogy Belinszkij esztétikai felfogásában a tipizálás egyrészt sok jelenség jellemző vonásainak megragadása és egy »művészien megalkotott személyben« való általánosítása, ami a tudomány számára egyáltalán nem kötelező, mert ez a művészi tükrözés egyik sajátossága, másrészt azt is felismeri, hogy a tipizálás alkotó eljárás, mert a művészi kép, a művészi figura nem a valóság szolgai másolata, nem a tények és élet jelenségek empirikus leírása, hanem »a lehetséges jelenségek egész sorának« visszatükrözése. S végül fény derül arra is, hogy a művész nem »szétforgácsolt és esetleges jelenségeket« tipizál, »nem az egyedülállót és véletlent fejezi ki, hanem az általánosat, a szükségszerűt, amely korának színezetét és értelmét megadja« [18]. Belinszkij eszétikai koncepciójában tehát realizmus és tipizálás elválaszthatatlanok egymástól, egyik feltételezi a másikat. Belinszkij a művészi tükrözés speciális jellegét abban látja, hogy az irodalmi ábrázolás — a tudománytól eltérően — sohasem lehet el274-