Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Pataky László: A teljes Adyért

csak a »prófétai« tisztéért becsültük. Hiába énekelt róla már Tóth Árpád is így: S áldalak, mert újra zengő s árnibrás csókod ízétől Ajka ama holt lyánynak, ki a magyar Poézis. Mily keveset tudunk vitathatatlanul elmondani Adynak arról az »édes ritmu/áról«, amelyről József Attila énekelt. S talán még kevesebbet figyeltünk meg nyelvének tulajdonságairól, amelyről Móricz Zsigmond azt írta, hogy abban »az ég zenéje suhog ... az ős szellők, az örökké ifjú zefír, amely mindig táncos, kacarászó«. Pedig ki látta félreérthetetlenebbül forradalmi költőnek Adyt, mint József Attila, vagy az a Móricz Zsigmond, aki szerint Ady »mint egy fiatal isten szállott ki a magasba, s az égig dobta az új igazságok lángoló igéit« és aki »már akkor a szabadságot zengte«, amikor »az emberiség . . . még néma nyomorban hevert«. Bizonyosak vagyunk abban is, hogy az Ady költészetének most éppen csak érintett és felvillantott művészi vonásait egyáltalán nem volna különlegesebben nehéz feladat szélesebb körökben is ismertté tenni. Ennek a lehetőségéről bárkit meggyőzhet Schäffer Gyula szervezett munkásnak a Népszava 1909. január 29-i számában közölt nyílt levele, amelyben a Csizmadia Sándor által részben hiúságból, önérdekből, részben szektáriánus felfogása következtében megtámadott Ady Endre mellé állt: »...De kiegészítés és igazság szempontját tekintve, hadd beszélje ki magát egy proletár is . . . Hogy érti, hogy szereti, hogy Adyval együtt érez ... A sok felolvasás, amelyet az új, modern emberek megtettek érdekünkben, meghozta az eredményt . . . Megtanították a munkásokat zenét érteni, képet, minden művészetet, az életet élvezni tudni tartalmasan, igazán. Sőt, Adyt is megérteni, az igazi Adyt. És ha verset akarunk élvezni és a mi sorsunk tükrébe belenézni, belenézünk Ady verseskönyvébe, amely nekünk, munkásoknak szent, ha kávéházban is írták és csodáljuk az ő nagy művészetét.« Lehet, hogy némileg sötéten látott Földessy Gyula, aki többszór említett nevezetes munkájának bevezetőjében így nyilatkozott; »Nekem úgy kezd rémleni, hogy Adynak, a lírikusok lírikusának útja olyanféle széles terieszkedésű, lassú, ráérő maradozással vezet a földi halhatatlanság felé, mint Shakespeare-nek, akit halála után vagy százötven évre még kifelejtettek a költők sorából.« Shakespeare-nél tudtunkkal valóban kétszáz év telt el, míg saját nemzete igazán szívébe zárta alakját. Adyval kapcsolatban úgy véljük, már megtörtént a harc, lényegének, az igazi Adynak az elismertetéséért. Harcolnunk kell azonban azért, hogy népünk a teljes Adyt fogadja szívébe és így verhessen állandó tanyát itt, a Duna táján élő és dobogó szívekben, hogy megénekelt vágya szerint az Értől elindulva befusson a nagy Óceánba is. 265-