Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Pataky László: A teljes Adyért

jutott. Majd amikor első önálló kötete megjelent, Ábrányi Emil, Herczeg Ferenc egyaránt elismeréssel illetik és Rákosi Jenő lapja is csak dicsérő szavakat talált jóformán az új költőre. Felveszik a Magyarország Vármegyéi és Városai sorozat Bihar megyéről és Nagyváradról kötetének előkelőségei és tekintélyei közé mint »jeles poétát« és valóban úgy látszott, hogy nyitva áll előtte az érvényesülés útja költői és társadalmi téren egyaránt. Tudjuk azonban, nem ez történt, hanem az ellenkezője és nem is egészen egy évtized múlva Ady szokatlan és kíméletlen támadások pergőtüzében állt. Teljesen igaza volt Benedek Gézának, a nagyenyedi Bethlen-kollégium egykori diákjának, mikor 1910. április 10-én tollat ragadott és levelet írt az akkor Párizsban tartózkodó Adynak és »tolakodásának« így adta okát: »Roppantul érdekelt az az ember, aki mellett és ellen annyi ember harcolt, akinek munkáit a közönség egy része (s talán ilyenek vannak többen) gúnymosollyal, más része pedig óriási lelkesedéssel fogadja« [3]. Ez a 18 éves árva fiú, aki privát tanításból tartotta fenn magát az enyedi képzőben és így csak némelykor jutott vacsorára is pénze, levelében Adyt, mint költőfejedelmet Felségednek, Felséges Uramnak szólítgatja és arra kéri, hogy küldje el neki kézaláírását. »Fényképét is megszereztem a Nyugatból, ágyam fölött van — írja. — Mintha csak mártyrja volna tengernyi bűnnek, megannyi eszmének. És nekem annyira tetszenek azok a vonások, mintha saját magamat látnám bennük.« Ady nem őrizte volna meg ennek a »bús, szegény diáknak« a levelét, ha nem érezte volna őszintének, meghatónak és igaznak. Mi okozta ezt a nagy törést a szépen induló pályán, bűne vagy érdeme ez Adynak? Nem mi, hanem már a polgári irodalomtudomány megállapította, hogy nem hervadás, hanem az igazi kivirágzás következett be a költő fejlődésének útján. Legfeljebb az okát nem tudta megmagyarázni és a felmerülő újabb kérdésre ilyen magyarázatot adott: »Tudomásul kell vennünk, hogy itt ugyanaz a mindennapi csoda történt, ami a kertünkben minden tavasszal: a mag kivirágzott, Ady Adyvá nőtt, a természet belső törvényszerűségét követve« [4]. Ilyen csodák megtörténnek a természet kertjében, de nem a költészet kertjében. S ma már nem igen okoz gondot számunkra itt a mélyebb, valóságosabb okok felkutatása. Bóka László Ady szimbolizmusa c. akadémiai székfoglalójában aligha vitatható eredményekhez jutott e kérdésben. Feltárta, hogy Adynál nagyváradi újságíróskodása idején következett be az a nagy változás, amely az addig is nyílt szívű és bátor, őszinte de az adott körülményeket kissé változtathatatlan tényékként tisztelő ifjút merész, forradalmi nézetek vallójává alakította. Felébredt benne a társadalmi fejlődés harcának vágya, elhatározta — ahogy azt a Nagyváradi Napló szerkesztőjéhez írott nevezetes nyílt levelében írja —, hogy harcolni fog »a butaság, sötétség ránk tornyosodó felhői ellen«. S a társadalmi rendből való kiábrándulásával együtt járt kiábrándulása az akkori irodalom világából. Megnézte jobban a korabeli irodalmat és költészetet és azt sivárnak, meddőnek találta, amelynek nincs hitele és hitető ereje, élettámasztó és életformáló hatalma. 258-