Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: »A nemzet csinosodása«

ges dolog meg van írva. A vallásos szerzők tehát csak az itt található megállapításokat variálhatják. Pázmány Péter egy érdekes félrevezető hasonlatot mond ez eljárásmód igazolására: [58] »Űj találmányokat és magam fejéből költött dolgokat tőlem senki se várjon. Mert tudom, hogy a pókháló nem jobb a lépesméznél, noha a pók béliből szövi légyfogó hálóját, a méh pedig virágokról szedegeti mézét.« Az eredeti gondolkodást az egyház guzsbakötő vasfegyelméből megszabaduló polgárság tűzi ki célul. A 18. század folyamán pedig az angolok kidolgozzák a renaissance gondolataira támaszkodva a költői alkotás új szemléletét. Ök mondják ki, hogy a zseni legfőbb dísze és ismertető jele az eredeti invenció. A mi irodalmunkban Kármán fejti ki először ezt a gondolatot, mely egész Európát valóságos diadalmenetben járja be. Ő azonban annyiban eredeti, hogy nemzete fejlődésének egy adott kritikus pontján az eredeti alkotást és vele az alkotót, az igaz literatort, a nemzet kulturális felemelkedésének szolgálatába állítja. Az új szemlélet szembenállott a magyar irodalomban eddig hagyományos felfogással és a tényleges gyakorlattal. Kortársai, köztük Kazinczy, elmaradottságunkra hivatkozva az utánzás, a fordítás igézetében élnek. Batsányi János is azt vallja, hogy »ameddig egy nemzet magától a tudományokban nagy előmenetelt tehet, s remek-munkákat készíthet: addig több száz esztendők eltelnek; holott, a másiknak találmányjait kölcsönezvén, kevés idő alatt a tökélletességhez közelíthet« [59]. Kármán eleven, sőt tüzes szavakkal biztatja kortársait, és szeretné mintegy felszabadítani azokat, akik » . . . nem mernek soha magok költeni, és mindég csak tolmácsolnak, mindég csak magyaráznak . . .« Találkozunk a korban egy másfajta felfogással is, amely a nyugati nemzetek fölényét látva, már-már lemond az eredeti magyar alkotások lehetőségéről is. Erkölcsi prédikációinak első kötetéhez írt terjedelmes bevezetésében Péczeli József megmondja, [60] hogy még tulajdon elmélkedésének szüleményeit is külföldi szerzők, »megbecsülhetetlen munkájoknak olvasásának« köszönheti, »minthogy valamint egyéb matériákban, úgy ebben is a bölcs anglusok s franciák majd kétszáz esztendőtől fogva mindeneket úgy kimerítettek, hogy szoros értelemben eredeti munkákat írnunk csaknem lehetetlen«. A sok utánzás és fordítás valóban elhitette sok magyar íróval, hogy mi már későn érkeztünk, és semmi újat nem tudunk mondani Európának. (Ez az érzés különben még a 20. század elején is kínozza a magyar írót. Gondoljunk csak Ady Endre írására: Ismeretlen Corvin-Kódex margójára!) [61]. A nemzet csinosodásának írója igyekszik meg is magyarázni, hogyan adhatunk mi eredeti műveket. A tudományokban valamivel egyszerűbb a dolog. Véget kell vetni annak, hogy készületlenül nyúljanak ezekhez. Nincs veszedelmesebb ugyanis, mint a »féltudósság«. »Izzadsággal árulják az istenek a tudományt. Akinek körme viszket, nem belső hivatal még az írók méltóságára. Nem egy-két félig megemésztett sovány ideákból áll a bölcsesség, és aki annak hirdetőjévé akarja magát felszentelni, — bölcs legyen maga is.« Most még sajnos ott állunk, hogy az avatatlanok hada, »a napszámos író és viszketeg 229-