Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

I. Tanulmányok a nevelés és az oktatás kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: A nyelvi elemzés stilisztikai vonatkozásai az általános iskola VIII. osztályában

Dr. CHIKÄN ZOLTÁN NE főiskolai tanársegéd: A NYELVI ELEMZÉS STILISZTIKAI VONATKOZÁSAI AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA VIII. OSZTÁLYÁBAN Ha megfigyeljük az anyanyelvi oktatás helyzetét általános iskoláinkban, azt fogjuk tapasztalni, hogy mind az irodalmi, mind a nyelvtani anyagtudás általában megnyugtató. A nyelvtani anyagtudás az alsó tagozati egyre jobb munka eredményeként — biztosabb, és kielégítően folyik a nyelvtani elemzés is. De — ha nyelvtanórán figyeljük az elemzést —, ott számtalan irodalmi vonatkozás kerül szóba, míg, ha egy-egy irodalmi alkotás elemzése folyik, igen sok nyelvtani kérdés vetődik fel. Ez helyénvaló, sőt természetes, a tárgy egységéből szükségszerűen következik. Sok helyen azonban a kétféle — nyelvtani és stilisztikai — elemzés összekapcsolása nem tudatos. A következőkben arra szeretnék rámutatni, mennyire fontos a kétféle elemzés (ha lehet még egyáltalán ennyire is különválasztani őket) tudatos egybekapcsolása és tervszerűsítése. Tartalom és forma, irodalom és nyelvtan egymástól elválaszthatatlan. De sokszor hangzott már el ez az igazság! Mégis, ezen a megállapításon túl alig jutottunk. Pedig ezt az igazságot már régen hangoztatják. A nyelvi tények jellegzetes, egyéni felhasználása alakítja ki a stílust, s a stílus milyensége segíti elő a tartalom megértését. Már Négyesy László kiemeli Stilisztikájában (1895.): »Az euphonia nemcsak kellemét emeli a stílusnak, hanem érthetőségét is. Minő nehéz pl. a sok egytagú szóból álló mondatot felfogni. Éppen úgy a sok egyhangzójú szót is.« (188. 1.) Az újabb idevonatkozó irodalom pedig egyre meggyőzőbben hangoztatja a nyelvtani megformáltság jelentőségét. így Zolnm Gyula kiemeli: »... a stílus tulajdonságai egyrészt a nyelv jelenségein alapulnak, hisz mi egyéb a stílus, mint a nyelv művészete?« [1]. És hogy mennyire elválaszthatatlan a nyelvtan és az irodalom, arra Babits Mihály szavai vetnek fényt: »Minden költő egy kicsit nyelvész is; s a nyelvész egy kicsit költő.« »Hiszen a nyelvész tudományának tárgya nem holt anyag, hanem kényes élet: aki kezébe veszi, óhatatlanul és észrevétlen már alakítja is.« »A nyelvésznek szinte épannyi művészi fogékonyságra és mérsékletre van szüksége, mint tudományos szigorúságra. Öre a nyelvnek, de nem zsarnoka,« »Nyelvészeink épúgy rajtahagyták kezük nyomát a nyelvünkön, mint költőink.« [2], A nyelvészek is ezen a véleményen vannak. Bakos József ezt állapítja meg; > A teremtő lendület nyomában született mondatfűzéseket is érdemes a nyelvtan szabályai szerint is mérni, nem azért, hogy elmarasztaljuk benne mindazt, ami nem egyezik a nyelvtani szabály által előírt követelményekkel, tényekkel, hanem inkább azért, hogy maguk a nyelvtani szabályok is idomuljanak, teljesedjenek, finomodjanalk íróink, költőink nyelvteremtő erőinek hatása alatt.« [2a] 127