Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedy Lajos: Bessenyei elődei és kortársai. (Adalék a magyar felvilágosodás történetéhez)

nyelven sem oly bővön, sem oly igazán és oly szép szókkal ki nem fejezhetik a dolgokat, amint kívántatnék: elállanak a magyar szó mellől, és jó deákságokat akarván mutogatni, amit írnak nem magyar, hanem deák nyelven bocsátják ki, melyet a magyaroknak tized vagy század része sem tudhat." De nemcsak az anyanyelv szerepét látja világosan a XVII. század végének külföldet járt magyarja. Tótfalusi Kis Miklós Mentségében (1698) több helyen is összehasonlítást tesz a kapitalizálódó nyugati viszonyok és az elmaradt Erdély állapota között, és azt is tudja, hogy a mi műveletlenségünk egyáltalán nem független ettől: „Mert ott (ti. Nyugaton) curiosusak és könyv s tudományszeretők az emberek, nem úgy, mint itt. Csak egy közönséges embernek is derék bibliothecaja vagyon ott. Mert ott, nem úgy mint itt, bő a pénz, és így kevésnek tartja efféléért valaki pénzt adni." — Vagyis már 1700 előtt kimondják azt, hogy a magyar kulturális elmaradottság a magyar közállapotokkal, gazdasági viszonyokkal, a szegénységgel függ össze, de egyik közvetlen oka az anyanyelv elhanyagolása, az alsófokú oktatásiban a magyar nyelv 'háttérbeszorítása. egyáltalán iskolarendszerünk elavultsága, gyengesége. A további következtetések önként adódnak, és azokat nem is késnek levonni a külföldön tanult pietista prédikátorok: legalább az egyszerűbb, alapvető dolgokra magyarul kell a gyerekeket tanítani. (Bárány György; [22], Wásonyi Márton [23] elsősorban). Ugyanazon évben, 1711-ben az irodalomtörténész Czvittinger Dávid (latinul!) arra biztatja honfitársait, hogy legalább nemzeti történetüket írják meg magyarul: kérdem. hogy csak a magyar nyelven megírt történelem kissé szélesebb körű olvasása micsoda és mennyi ösztönzést támaszthatna a vitézségre a köznép lelkében is, és hogvan elriasztani a vétkektől,« (Specimen Hungáriáé Litoratae, a Székelv Istvánról szóló részben.) A Rákóczi sraJbadsáeharc leverése után egyelőre azonban egészen más irányt vesznek a do<lgok. Megkezdődik a Habsburgok korlátlan uralmának berendezkedése és Bécs védőszárnyai alatt egy újabb ellen reformációs hullám, mely az adott viszonyok közt a maevarság üldözését jelenti és éppen nem használ a magyarnyelvű művelődés fejlődésének [24]. Az iskolákban még inkább a latin nyelv kerül korlátlan uralomra, magyar nyelven alig írnak könyvet; prédikációk, halotti búcsúztatók, imádságos könyvek, néhány romlott szövegű Gyöngyösi-kiadás és az irodalmi ponyva látszanak fenntartani a magyarnyelvűséget. Meg-meg állapítják, hogy kevés a magyar könyv (Bél Mátyás) [25]; a kor legnépszerűbb katolikus hitszónoka, Csuzy Zsigmond azt is mondja, hogy ,kinek kinek természet szerint kedvesb a maga tulajdon nyelve . . [26]. — A XVIII. század első felének latinnyelvű, főleg jezsuiták által írt könyveiből mégis bizonyos önelégültség sugárzik. Büszkén emlegetik, hogy Magyarországon van műveltség: „Confirmo tibi Paraenon, viros omni eruditione claros Ungariae non deesse" [27]. A magyarság minden jó erkölcsi tulajdonsággal rendelkezik, az ország földje termékeny és a magyar konyha a legjobb a világon. Az optimizmus még a protestánsokra is átragad, és Tomka-Szászky János [28], Bél Mátyás tanítványa 92