Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Harsányi Zoltán: Péterfy Jenő a képzőművészetről

kifejezés kedvéért dolgozik. Ha nem így volna, akkor elmondaná szóban, amit akar, leírná vezércikkben, vagy röpiratot adna ki szándéka propagálására. (Annak fenntartásával, hogy egy kitűnően megírt vezércikk szintén bizonyos fokú művészi teljesítmény.) A művészet a művészetért elvnek, tehát, bármilyen globálisan elítéltük is a közelmúltban, egyrészt igazat kell adnunk. Annál is inkább, mert ha történelmileg megnézzük a kérdést, azt tapasztaljuk, hogy a 1' art pour 1' art elmélete egy olyan korban keletkezett a XIX, század második felében, amikor a 48-as forradalmakat sorra elbuktatta a nemzetközi reakció és a haladás kénytelen volt időlegesen visszahúzódni. A haladó szellemű író, festő, zenész, az emberiség szabadabb, boldog életének megvalósításáért lelkesedő művész, ha nem akart a hatalom árnyékában hűsölő és hivatalos elismerésekben gyarapodó művésszé válni, kénytelen volt elhallgatni és visszahúzódó magányában kialakítani egy olyan magatartást, amely lehetővé teszi, hogy csorbítatlanul megtarthassa saját énjét, ugyanakkor pedig mégis megszólalhasson. A 1' art pour 1' art-nak volt tehát egy határozott elutasítása a reakciós uralmakkal szemben, — amit eddig nem vettünk eléggé figyelembe —, csak azt hangsúlyoztuk, hogy az élettől való elzárkózásában meghamisította az életet, elzárkózott a haladó törekvések elől. Az által, hogy a legteljesebb művészi elzárkózást hirdette, elsősorban a haladó tendenciák hirdetését utasította el magától. A művészet egyetlen eszményéül és célkitűzéseként a forma tökéletességét hirdette. Elvileg tagadta tehát a művészet aktív voltát és a művészet formába zártságát tette dogmává. Ez természetesen már magában véve is hiba, mint minden dogmatizmus. Különösen aztán úgy, ahogy a 1'

art pour 1'art valóban nem egyszer megnyilvánult: akkor zárkózott a »tisztán« művészibe, amikor már éppen nem kellett volna viszahúzódnia. Ebben az esetben a reakciós tendenciákat segítette. (Tehát végeredményben mégis tendenciózus volt ez az elzárkózás.) A művészet a művészetért elv azonban alapjában véve helyes. Helyes, tehát, abban az értelemben, hogy a művészet mindent kifejezhet, ami a művész szándékában van, lehet teljesen politikus vagy politikamentes, csak egy nem lehet: művészietlen. Az igazi művészet ugyanis mindig haladó, a művészietlen pedig mindig haladásellenes — hordozzon látszólag bármilyen tiszteletreméltó tendenciákat, Ki merné művészietlennek mondani Petőfi zsenális politikai költészetét vagy Jósé Maria Heredia politikamentes szonettjeit; Hugo Korbácsütéseit vagy Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszait? — Az is igaz viszont, hogy a szubjektív vonzalom vagy ellenszenv a művészi alkotás mondanivalója iránt mindig befolyásolja ítéletünket egy kissé jó vagy rossz irányban. A szabadságharcról szóló valamilyen műalkotás rokonszenves előttünk és témája befolyásolni fogja ítéletünket; a sötét emlékű Ferenc József és I. Miklós cár varsói találkozásáról készült kép pedig ellenszenvünket váltja ki, és ezt nem tüdjuk leküzdeni a festmény megítélése közben sem. Péterfy egész kritikai munkásságában igyekszik egy feltétlenül objektív, csak a művészi megvalósulást szem előtt tartó esztétikai álláspontot képviselni, amit 1' art pour 1' art-os álláspontnak tekinthetünk 67