Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Művelődés és nevelés problémái Flaubert: „Bouvard és Pécuchet" c. regényében

ad problémáikra. Előbb-utóbb azonban mindenüttt falakba ütköztek, érthetetlenségbe, vagy hézagokba, bizonytalanságokba. Csalódtak várakozásaikban. * * * Az 1848-as forradalmi idők a politika felé fordították érdeklődésüket. Az elvetélt forradalom, a reakció győzelme azonban csalódást keltett a szabadságért és az észért lelkesedő, két jószándékú emberben. Hamarosan elegük volt az elméleti és a gyakorlati politikából egyaránt. A szerelemhez próbáltak menekülni. Bouvard a szomszéd birtokosnőnek udvarolt, aki hozományul a két barát egyik földdarabját kívánta. Bouvard makacsul ragaszkodott a földjéhez, és a házasság elmaradt. Pécuchet, noha ötödik évtizedét taposta, teljesen tapasztalatlan volt a szerelem dolgában. Bouvard magyarázatokkal, tanácsokkal látta el barátját, hogyan közeledjen a nőkhöz. A szerelem valósággal didaktikai útmutatásait olvashatjuk: »Az ember ajándékokat vesz nekik (ti. a nőknek, BJ.), lakomáztatja őket a vendéglőben« — magyarázza Bouvard. — Pécuchet tovább érdeklődik: »És aztán? — Aztán . . . egyik nő ájúlást színlel, hogy vidd a kanapéhoz, a másik a zsebkendőjét ejti a földre. A legderekabbak nyíltan találkát adnak.« »Első és főszabály — oktatta Bouvard — egy szót se hinni a nőknek! Ismertem néhányat, akik szentek álarca alatt voltak valóságos Messalinák! Mindenekelőtt: merész légy!« (i. m. 170. 1.) Pécuchet Mélie-t, a szolgálólányt választja ki szerelmi próbálkozásai tárgyául. Az élhetetlen Pécuchet azonban nem tudta, mitévő legyen, mert közeledési kísérleteire Mélie nem ájult el, a zsebkendőjét sem ejtette a földre. így Pécuchet nem tudta, mitévő legyen. Végül mégis csak sikerült Pécuchet-nek elcsábítania a már elég tapasztalt Mélie-t. De póruljárt, mert betegséget szerzett tőle. A szerelem veszélyeitől megriadva, hiábavalóságától elkedvetlenedve, a két jóbarát más foglalatosságba kezdett. Tornáztak, a magnetizmust tanulmányozták, majd filozófiai (etikai, pszichológiai) tanulmányokkal, olvasással kötötték le magukat. A filozófusokra hamar ráuntak, mert »a sokféle rendszer összezavarja az embert. A metafizika nem ér semmit. Egész jól meg lehet lenni nélküle.« (i. m. 204. 1.) Mégis, a filozófiai könyvek olvasásának és vitatkozásaiknak megvolt az a haszna, hogy megnövelte önbecsülésüket. »Szánakozva gondoltak vissza gazdálkodó, meg politizáló múltjukra« — jegyzi meg Flaubert, (i. m. 201. 1.) Nem véletlen, hogy pszichológiai könyv olvasására a filozófiaiakkal együtt kerül sor. Abban az időben ugyanis lélektanról, mint önálló tudományról nem beszélhetünk. A francia materialisták óta indultak ugyan pszichofizikai vizsgálatok [1], de ezek még nem szűrődtek át a tankönyvekbe, nem hatották át a köztudatot, és a pszichológia még hoszszú ideig filozófiai, spekulatív tudomány maradt. Könnyen érthető, hogy ez a spekulatív lélektan osztozott a filozófia sorsával Bouvard és Pécuchet tudatában. Nem kevés iróniával jellemzi Flaubert ennek a pszichológiának terméketlenségét: 265