Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hahn István: Iulianus és Anticehia (Szempontok a mélylélektan kritikájához)

teremtésére béreltek fel. Erre vall Libaniosnak a tüntetés után tett javaslata, hogy zárják be a színházat és a cirkuszt [52]. Iulianus társadalmi vonatkozású törvényhozói és adminisztratív intézkedései tehát szembeállították őt az uralkodó osztályok különböző rétegeivel, legfőképpen azonban a városi jómódú polgársággal, a curiák tagjaival, továbbá azokkal a jómódú, elsősorban kereskedő, városi rétegekkel, amelyeket ő kénvszerített a curialis terhek viselésére és korlátozott az üzérkedés lehetőségében. IV. Most vetődik fel az a kérdés, hogy ezzel az imént körvonalazott társadalompolitikával milyen vonatkozásban vannak Iulianus vallási törekvései. R. formulája egyszerű: ő a kettő között teljes összhangot lát, Iulianus valláspolitikája szerinte ugyanúgy az alsó osztályok ideológiai törekvéseit fejezte ki, mint ahogy az alsó osztályokról való gondoskodás állt a császár szociális törekvéseinek súlypontjában. A valóság szöges ellentétben áll ezzel a csupán mesterségesen megkonstruálható összhanggal. Ismeretes, hogy Róma arisztokráciája, a régi senatori családok, zömükben pogányok maradtak a IV. század végéig, sőt talán még azon túl is. Ez az arisztokrácia szemben állt nemcsak Constantinus valláspolitikájával, hanem még jóval később is a Valentinianus dinasztia mértéktartóbb, de mégis határozottan keresztény irányzatával. Ezek az arisztokraták ellene mertek szegülni még Theodosius üldözésének is. Ezeket a részben régebben is ismeretes tényeket újabban egyrészt Alföldi András kutatásai [53], továbbá a Scriptores Históriáé Augustae körének társadalmi hátterét tisztázni akaró kutatások [54] elmélyítették és rendszerezték. Ismeretes az is, hogy a pontifex maximus címének elvetése, majd a Győzelem istennője oltárának (Ara Victoriae) eltávolítása a senatus helyiségéből Gratianus császár részéről 379 után, majd a pogány kultuszok állami támogatásának megszüntetése és végül teljes betiltásuk, még a 390-es évek elején is milyen nyílt, aktív és elkeseredett ellenállást váltottak ki a római arisztokrácia körében. Olyan magas állami méltóságot betöltő személy, mint Symmachus is, nyíltan léphetett fel a pogány reliquiák eltávolítása ellen. Tudott dolog az is, hogy ugyanezek a körök még a század végén Eugenius usurpatioja idején, sőt annak bukása után sem tettek le a pogányság restaurációjának reményéről. Ezeket a szakirodalomban eléggé tisztázott és ismert tényeket e dolgozat szempontjából a következőkkel kell kiegészíteni: 1. A római pogány arisztokrácia tagjai nem mondtak le a politikai életben való szereplésről, tehát nem alkottak valamilyen előkelő elszigeteltségbe, passzív rezisztenciába kényszerült, duzzogó ellenzéket. Egészen a 90-es évekig ott találjuk őket a legmagasabb bürokrácia tagjai között. Constantinus kormányzatának vezető funkcionáriusai kevés kivétellel még ebből a pogány arisztokráciából kerültek ki, és 221}