Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

súlyos hiba. 6. A hang legyen világos, érthető, »-azaz, hogy minden szót vagy szótagot az egész beszédben felvehessen a hallgató«. Ez ellen hibáznak azok, akik »elharapják a szó végét, vagy valami magánhangzót tesznek a mássalhangzók közé, vagy akik igen meghúzzák a szótagokat vagy szájokat félre vonják s akik szaporán beszélnek«. 7. Legyen a hang »természeti, nem pedig erőltetett és tsinált; ez ellen hibáznak, akik énekelve beszélnek«. 8. »A hang legyen változtatott, a gondolatok és belső érzések szerént: mikor örülünk, a hang eleven és felmenő, mikor pedig szomorkodunk, lefelé szálló.« 4. A magyar beszéd kultusza, a magyar beszédtechnika, a magyar beszédnevelés elmélete és gyakorlata mindinkább istápolást talált a magyar iskolák magyar nyelvi nevelésében is. A továbbiakban először a kezdő lépésekről adunk számot. Megmutatjuk, milyen fejlődési utat követ a magyar beszédművelés és beszédnevelés iskoláink gyakorlatában és a megfelelő elméleti, nyelvi-pedagógiai művekben. Azután arról is beszámolunk, hogyan támogatta ezt a munkát a fonetikai érdeklődés erősödése, a megfelelő beszédtechnikai és szónoklattani szakirodalom eredményesebb művelése, a magyar logopédiai szakmunkák elmélete és gyakorlata, és az iskolai nyelvi oktatás gyakorlatát is érintő módszertani szakirodalom. Már a magyar nyelvtani irodalom úttörői is nyújtanak a magyar betűk hangtani értékének megállapításában olyan fonetikai ismereteket, amelyek a kiejtés, a helyes magyar beszéd technikája szempontjából sem értéktelenek. Sylvester János nyelvtanának (Grammatica HungaroLatina: 1539) első részében az »orthographia«-ban a hangtan még alárendelt szerepet játszik, és csak általánosságokat mond a kiejtés, az olvasás és írás szabályairól. Az »Orthographia Vngarica« (1549) szerzője, Dévai Bíró Mátyás már a helyes magyar ejtésre vonatkozó hangtani ismereteket is nyújt. Az á hanggal kapcsolatban pl. megjegyzi, hogy ezt a hangot »iól fel tátott Szaiial kell kimondani. . .« Szenczi Molnár Albert nyelvtanában (Novae Grammaticae Vngaricae: 1610) a magyar beszédtechnika szempontjából is sok hasznos fonetikai megfigyelését írta le. A magyar hangokról szóló észrevételeiben részletesen ír a hangok helyes kiejtéséről. Megállapítja pl., hogy a magyar ö hang artikulációs jellemzője az ajakkerekítés. Galeottira hivatkozva említi, hogy a magyar nyelvben a hangok időtartam különbségének fontos értelem megkülönböztető szerepe van. Amikor a magyar »declinatio«-nak »in nac, nec« osztályozását írja le, valamit megsejtett a hangrendről és az illeszkedésről is. A vocalharmonia és az illeszkedés hangtörvényének nyelvi fontosságát azonban csak Pereszlényi Pál emelte ki grammatikájában (Grammatica Linguae Hungaricae: 1682). A magyar hangokat két osztályba sorolja: az első osztály az a — hangúak, vagyis a mély hangúdk osztálya, a másik osztály az e — hangúak, vagyis a magas hangúak osztálya, »melly osztálya a hangoknak egy szóban nem tűri meg a másik osztálybeli hangokat, még ragban sem ... ez »quasi clavim linguae Ungaricae nactus«, mintegy kulcsa a magyar nyelvnek. A magyar beszédművelés és beszédnevelés szempontjából is oly nagy jelentőségű fonetikai érdeklődés korai megjelenését példázza 9