Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Csóka János: A termelőszövetkezeti mozgalom jelenlegi helyzete az egri járásban

ez nem igaz. Megvannak az egri járásban is általában azok a politikai és gazdasági feltételek, amelyek az MDP határozatai­nak megvalósításához szükségesek. A dolgozó parasztság 10 éves fejlődése gondolkodásmódban is jelentős. Ebben nagy sze­repet játszottak a Párt különböző határozatai, sajtó, rádió, mozi. ismeretterjesztő előadások... Ugyancsak megvannak a gaz­dasági feltételei is, hiszen ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy mégszilárdultak a járás termelőszövetkezetei, hogy legfonto­sabb ipari és takarmány növények 1 holdra eső átlaga maga­sabb volt a termelőszövetkezetekben. Ebben döntő szerepe van annak, hogy egyre fokozottabb mértékben használják ki a gé­peket, traktorokat és a nagyüzem adta más lehetőségeket. Vannak azonban gátak is, mint pl. az egri járásnak az a sajátossága, hogy főleg szőlő- és gyümölcstermelő járás, s ez bizonyos értelemben jobban köti a parasztságot k'istuíajdonához, mint esetleg a szántóterület. Ennek a tén,ynek van egy másirá­nyú kihatása is. Ugyanis éppen mert szőlőtermelő hegyes-dom­bos vicékről van szó, figyelembe kell venni, hogy mezőgazda­sági gépgyártásunk még nem áll olyan színvonalon, hogy ilyen földrajzi környezetű és ilyen speciális mezőgazdasági ágakat megfelelően el tudjon látni mezőgazdasági gépekkel. Mint gátló, körülmény említhető meg az is, hogy az egri já­rásban igen nagy számban van a parasztság között ún. kétlaki.. \|agyis többségben olyan parasztok vannak, akik meglévő föld­jük mellett üzembe mennek dolgozni, s így a mezőgazdaságban csökken a munkaerő, de nem olyan módon ahogyan ezt a mar­xizmus-leninizmus tanítja, hogy a mezőgazdaság gépesítésével a mezőgazdaságnak állandóan új munkaerőket kell adni az jpar­nak, hanem úgy, hogy a meglévő földet régimódon kézierővel, a gépi technika legújabb vívmányainak kihasználása nélkül dol­gozzák meg vagy a szülők, vagy a családtagok. Hogy helyes képet kapjunk az egri járásról, meg kell em­líteni azt is,, hogy termelőszövetkezeteink — bár ezen a téren míár van javulás — eléggé elzárkóztak az egyénileg dolgozó parasztságtól, befelé fordultak, elzárkóztak saját problémájuk elefántcsont tornyába, s nem látták, hogy az egyéni parasztság nagy része is válaszúton van, figyeli a közös gazdaság minden lépését. Termelőszövetkezeteink többsége azonban nem ezt tette, hanem még az! elért eredményeket is eltitkolta, s a közeledő egyénileg gazdálkodó parasztokat pedig sok esetben idegenkedve fogadták, mintha attól féltek volna, hogy ezzel megszűnik va­lamiféle kiváltságuk. Párt és tanácsszerveinknek ezeket kell elsősorban leküzde­458;

Next

/
Oldalképek
Tartalom