Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)
I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: Nyelv és iskola. (Fejezetek a magyar nyelvtantanítás történetéből. 1849—1900)
lalkpzik e kérdésekkel a Nyelvőr lapjain), azt írta Simonyi munkásságáról, hogy Simonyi nyelvészkedésének képtelenségeit számos példában találja meg iskolai nyelvtanában. 8 3 Kétségbe vonta Thewrewk Simonyi jó nyelvérzékét, és rosszákaratúan azt állította, hogy Simonyi gyönge magyar nyelvész, mert azt Magyar Nyelvtanának mind a négy kiadása bizonyítja. 8 4 Egy másik Simonyi :-ellenes bírálat azt vetette Simonyi szemére, hogy nagyon eredeti, s hogy a nyelvtani anyagot mondattani szempontból tárgyalja, tehát „...sajnálkozni keli azon az ifjú nemzedéken, mely ilyen bányából meríti nyelvkincsét". 8 5 Még Riedl Frigyesnek is az volt a véleménye, hogy Simonyi Kis Nyelvtanát nem tartom méltónak... a szerző többi tudományos műveihez". Az Egyet. PhiL Közlöny hasábjain megjelent hosszabb bírálatában (1882:573) Riedl kifejti, hogy Simonyi nyelvtanának három fő sajátsága van: „az inductió, a mondatból kiinduló módszer, a határozók új beosztása, és az igeidők az eddigitől eltérő felfogása". Riedl kritikával illeti e sajátságokat, s különösen Simonyi határozó rendszerét tartja elfogadhatatlannak. Simonyi törekvése haladó jellegű volt, mert egyrészt a nyelvtudomány vívmányait nyomon követte s az új módszertani iránynak, az új grammatikus iskolának eredményeit közvetítette, másrészt azt a célt tűzte maga elé, hogy az iskolai nyelvtankönyveibe is rendszert vigyen, és nyelvtankönyveit olvasható, illetőleg tanulható stílusban írja meg. Akkor, amikor a gyakorló pedagógusok az egyöntetűség, az egységes eljárás hiányát emlegették, a gyakorlati oldalról valóban meggondolkoztató problémát vetettek fel. Egyesek éppen ezért azt kívánták, hogy azokat a nyelvtani tényeket, amelyekről a nyelvtudbmány maga is vitatkozik, ne vigyék be az iskolába. A gyakorlati pedagógusok mindgyakrabban cikkeztek arról is, hogy a nyelvtantanítás nem kap elegendő módszertani segítséget. Az egykorú iskolai évkönyvek beszámolóiban is azt olvashatjuk, hogy „neveléstani irodalmunk nagy gondot fordít ujabb időben a nyelvtani kézikönyvek bírálatára", de általában keveset foglalkozik a magyar nyelvtantanítás módszerének kérdésével. Hogy a gyakorló pedagógusok mennyire igényelték az ilyen munkákat is, mutatja az a tény is, hogy mikor a nyelvtantanítás eredménytelenségéről írnak, megemlítik, hogy a rossz nyelvtankönyvek mellett a sikertelenség oka sok esetben az, hogy nem elég tervszerűen tanítják a magyar nyelvtant. Elemi iskolai és középiskolai oktatóink nagyobbik fele tisztában van a nyelvtani anyaggal, kevés a nvelvtani ismeretekben járatlan, vagy tájékozatlan pedagógus, de annál többen vannak pedagógusaink között olyanok, akik vagy egyáltalában nem foglalkoztak a nvclv48
