Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nyelv
Élete végén sem tulajdonít magának nagy érdemeket a magyar nyelv ápolása terén, bár azt egyedüli életcéljának tekintette. Miután a korabeli magyar könyvek némelyikének stílusát keményen megbírálja, hozzáteszi: „Ezen szavaimnak értelmét ne oda dűtsd, mintha hivalkodásomat táplálva, a magyar nyelvnek erejét csak egyedül valóságomnak tulajdonítanám. Én se tudom, te se. Hol tanulnám a béreseim közt? Azt se tudom, hogy írok, ha mások nem tudják, mert ki isméri magát úgy, mint őtet a többi?" (Beszéd az orsz. tárgyárul.) Egy tapasztalatokban és küzdelmekben, belső vívódásokban oly gazd'ag élet végső, magyaros szerénységü akkordja a Tariméties Emlékeztetése: „Ezen idetett okoskodásomnak sorját oda ne vidd, hogy én tulajdon magyar írásomnak móc'ját kívánom példának adni a követésre. Nem engedi meg a szemérmetesség, hogy a hivalkodást bennem ily képzelődéssel táplálja. írok amint tudok, írj te is, ahogy tudsz. — Végre én hivatallal nem élek, professzor, pap, mester, deák nem vagyok: mint magános lakos, szántóvető gazda, úgy írök; kötelességem kasza, kapa, malachagyás. így nem tartozik reám, hogy magyarul a deákos embereknél jobban írjak és a tanítóknál többet tudjak. Élj, olvass és gondolkozz!" így beszél az az ember, kinél az országban a nyelv és írásmód titkairól senki sem gondolkodott abban az időben annyit és olyan, világosan! Bessenyei tálán maga sem érzi, mennyit tanul ő a néptől, vagy legalábbis attól a vidéki magyar nemességtől, mely nyelvi kultúrájában is oly közel állott ekkor a falu népéhez, a jobbágyokhoz. „Hol tanulnám a béreseim közt?" kérdi. Pedig mennyi ízt és színt visz magával a szabolcsi homokról Bécsbe, és hogy teleszívódik nyelve a falusi környezet kifejezéskészletével a bihari magányban! A póriasságtól mindennél jobban irtózó Kazinczy a maga felfogása szerint jól jellemzi Bessenyei stílusát a Báróczié mellé állítva azt: Báróczi múzsája egy gráciaalakú s növésű nagy nevelést nyert leány, kinek még selypítéseit is kellemnek vesszük: a Bessenyeié — ha a kép nem volna illetlen — egy alföldi piros pozsgás leányasszony, aki ama körül cselédkedik és akin az asszonyától el-eltanult városi szólás, az az asszonyától ellopkodott ék sem áll jól..." (Báróczi Sándor élete.) Ahhoz azonban, hogy programszerűen vallja a népnyelv tanulmányozásának szükséges voltát, majd csak Csokonai jut el. Bessenyei még túlságosan nemes úr ehhez. A debreceni polgár Csokonai, különben nagy tisztelője Bessenyeinek, már biztatja íróinkat. „ ... ne csak a külföldi írókat olvassátok, hanem 374;