Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1956. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 2)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Hahn István: A történelmi szeminárium a főiskolán

Ties, a kommunista gondolatot, ivagy a Szovjetuniót rágalmazó művet természetesen semmi körülmények között nem adunk hallgatóink kezébe. A polgári kutatás 'figyelembe vétele annál inkább kívánatos, mert a marxista feldolgozások rendszerint amúgy is tartalmazzák a polgári kutatás bírálatát. Kivételes esetekben a nyomtatott forrásanyagon kívül kéziratos, még nem publikált anyag felhasználására, levéltári kutatásra is buzdít­hatjuk megfelelő előkészítés után a dolgozat készítőjét, főként új és tegújabbkori helytörténeti vonatkozások esetén. Minden­esetre egy-két eredeti forráson és legfeljebb 3—4 tanulmányon túlmenő irodalmat ne acjjunk, inkább osszuk meg a témát két referens között. A szemináriumi téma kijelölésénél ügyeljünk arra, hogy az ne legyen se túl átfogó, se túlságosan szűkkörű. Olyasfajta té­mák, mint pl. „Honvédő harcaink a XVI. században", „Az er­délyi fejedelmek harca a Habsburg hatalom ellen", „Áruterme­lés a feudalizmusban" stb., nem kívánatosak, mert a hallgató­kat 'felszínes általánosításokra nevelik. Szűkkörű esetleg helyi jelentőségű témák abban az esetben adhatók ki szemináriumi dolgozatnak, ha valamilyen nagyobb összefüggést egy sajátos •oldaláról világítanak meg, pl. egy helyi lap régi évfolyamaiból bizonyos jellegzetes adatok összegyűjtése stb. Nem árt, ha a hallgatók a főiskolán] lis megtanulják a legkisebb részletjelen­ségben is meglátni a tipikus és általánosítható mozzanatokat. Óvakodni kelH viszont — a kezdeti fokot kivéve — olyan témák kiadásától, |am'elyeknek címe azonos egy marxista szelle­mű tanulmány címével. Ez esetben ugyanis a hallgató készen kapja dolgozatának gondolatmenetét. Csak a hallgatók felkészültségével arányban álló feladato­kat tűzzünk ki. Ha pl. kellő előkészítés nélkül bízunk rá levél­tári kutatásokat/ a hallgatóra, vagy ha nem 'igazítjuk el az iro­dalomban, nemcsak időveszteséget okozunk,, hanem el is kedvet­lenítjük a hallgatót. V. A szeminárium előkészítése és vezetése a) A szemináriumvezetés személyi feltételei. A szeminá­riumvezetőtől az új követelmények sokkal magasabb felkészült­séget kívánnak, mint az eddigi anyagkövető szemináriumok. Nemcsak elmélyült, az előadások anyagán túlmenően, a forrá­sokig visszanyúló váratlan kérdésekre válaszolni tudó anyagis­meretre, hanem pedagógiai rátermettségre, önálló kutatásban va­ló járatosságra is szükség van a szeminárium eredményes veze­téséhez. A jövő fejlődésének perspektívái tehát arra mutatnak, 188;

Next

/
Oldalképek
Tartalom