Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bakos József: Nyelv és iskola. Fejezetek a magyar tanítási nyelv, a magyar nyelvtantanítás és az iskolai nyelvművelés történetéből

legnagyobb hibája, hogy zsúfoltak és az alaki nyelvgyakorlatok útvesztőjébe veszett bele az a kevés módszertani igyekezet is, ami meg-megbújt e könyvekben. Több nyelvtan a logika szempontjait vetítette bele tárgyába, s Adelung hatására a nyelvtannak és a logikának kapcsolatát tükröztette. A grammatizálás elvben nem hiba. Az sem hiányosság, hogy a nyelvtankönyvek minél részletesebben kívánták a magyar nyelv szabályait, törvényszerűségeit megmutatni, de az már hiányosság, hogy nyelvezetük, megfogalmazásuk, formálási módjuk sok esetben nagyon elmaradt a korabeli értekező próza és a tudomány nyelve mögött. Ahány nyelvtan, annyiféle a terminus technikusokkal való élés, s hogy nincs egyöntetűség ma sem nyelvtani műszavainkban, egyik okát abban látjuk, hogy a nyelvtanirodalom kezdeti próbál kozásaiban igen sokrétű és kevert szaknyelv teremtődött meg. Amikor Kassai József „Magyar Nyelv-Tanító Könyv", Sárospatakon 1817-ben megjelent nyelvtankönyvét forgatjuk, önkénytelenül is igazat adunk egyik bírálójának, aki azzal vádolta meg Kassait, hogy grammatikájának tanulmányozása révén „kábulást okozó zűrzavarba fúl belé az ember." 6

0 És ezt elsősorban az •okozza, hogy nyelve, terminus technikusainak magyarítása sok esetben erőszakolt volt. Korának pedagógusai ís elrémülhettek például a pont értelmében használt bőket, szúrat, szurvány, a viszontagló névmássá (visszaható!) esméglés (repetitío! stb.) műszavaktól, és már itt is gyakran előforduló erőszakos szóelemzéseitől. Általában a korabeli nyelvtanok írói nem folytatták sikeresen Sylvester, Szenczí Molnár Albert a nyelvtani műszavak magyarítását célzó kezdeményezését/ s Kazinczyval szólva nyelvtani műszavaik, elnevezéseik „nem nevek, hanem defimtiok, s hosszaságok miatt hasznavehetetlenek." 6

1 A magyar nyelvtanítás eredménytelenségéről is sok a korabeli panasz. Dokumentumnak kéziratos anyagot is idézünk: Az 1800-as évek közepe táján írt ún. „Oskolavizsgáló Jegyzések" tanúsága szerint a vidéki iskolákban — forrásunkban Bodrogszentesen — nemcsak az a hiba, hogy a tanulók hamar elhagyják az iskolát, és így „nem érnek rá, hogy írni tanuljanak és könyvből a szükségesebb tudománykákat elsajátítsák", hanem az ís, hogy éveken át nincs előrehaladás, nincs fejlődés. Évrőlévre ilyen bejegyzéseket olvashatunk: „Nem derék írók", „a tanítványok nem sokkal haladtak elébb, mint a múlt évben voltak." Komjáthy Ábrahám: „A Gyermek Nevelésről és Tanításról" c. munkájában (1820.) felvetette a következő problémát: „Szomorú és unalmas kérdés: Mi annak oka, hogy a Magyar Nyelvben a Betűk tsak úgy hangzanak, amint leíratnak, azaz minden Betűnek m

saga hangja van, mégis a jni gyermekeink három s 30