Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Kármán műve-e A fejveszteség? (Megjegyzések a XVIII. századi magyar stíluskutatás módszertani kérdéseihez)

gyarló énekes könyveket, a veszekedő prédikációkat ...akkor lelitek fel a nemzetnek ama mohos, de annál tiszteletesebb maradványit, amelyeket az olvasott és utazott uracskáknak társaságában haszontalan keresnétek." Debrecenben Ő maga is kézbe vette a XVI. század íróit, erre vallanak a Dorottya „summává"-! helyesírásban és stílusban. A XVI. századi nyelvi és stüushagyományt egyáltalán nem érezte magától idegennek a XVIII. századvég protestáns, de még katolikus magyarja sem. Egész addigi irodalmunk nagyrésze egyházi jellegű, tehát a XVI. századi hagyományt folytatja protestáns, ill. katolikus színezettel. Pázmány Péter óriási tekintélynek örvend a katolikusoknál, és nyelvi kérdésekben is szívesen támaszkodnak rá. Faludi őt folytatja, a frazeológiák az ő műveit aknázzák ki. A református könyvek közül a Károlyi-biblia és Szenczi-Molnár Albert zsoltárai örvendenek nagy népszerűségnek. A vallásos természetű nyelvi hagyomány különben ís mindig erősen konzervatív színezetű. A Károlvi-biblia szövegén 1590-től 1907-ig semmi lényeges változtatást nem hajtanak végre. Nem véletlen dolog az, hogy a magyar felvilágosodás írói az egyházi nyelvi és stílushagyománnyal találják magukat szemben, mikor az új európai gondolatvilág kifejezési iehetőségeit keresik. Bessenyei döbben rá arra, hogy „Még magyarul... profánus írók nem is voltak, Hallerbül és Gyöngyösiből áll a világ. A többi szentírás módja volt, melyeket a protestáns papoktól tanultunk; de mi, világi írók aszerint nem mehetünk." (A Magyar Néző. Jegyzés.) Az új magyar irodalomnak tehát „e világi gondolatba" új „írásmódjá'M kell keresnie, mert a „belső írókat" (vagyis az egyházi írókat) „külső dolgokkal" nem követheti. Kazinczy is sokat hadakozik a katedrai stílus ellen, és ő aztán igazán új utakat tör a polgári igényű új irodalmi ízlés számára a nyelvi kifejezés terén. Bessenyei a maga helyén elismeri az egyházi stílusnak, a szentírás módjának jogosultságát A magyar néző most idézett részében is. Öregkori nagy alkotásában, a Tariménesben is így ír: „A magyar könyvekben leginkább bibliai írás módját látok, de az csak ott tökéletes, azhol van és világi íróra nem tartozik.... Ezek titkok: mi titkokat nem írhatunk. (III. Emlékeztetés.) Csak a sárospataki szövegben.) A magyar nézőben a XVIII. századi elfajzott válfaját a református papi stílusnak szellemesen ki is gúnyolja. A XVI. század irodalmi, nyelvi és stílushagyománya azonban korántsem egyértelműen csak vallásos jellegű. A kor legtöbb termékét színezi természetesen a vallásos felfogás, de különösen a protestáns hitvitázó dráma oly sok értéket szívott 312,