Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Kármán műve-e A fejveszteség? (Megjegyzések a XVIII. századi magyar stíluskutatás módszertani kérdéseihez)

megvételéről. Ezek nem lehettek Kármán forrásai vagy mintái. A magyar nyelvű kódexek ekkor még az ismeretlenség homályában lappanganak. Hova fordulhatott tehát Kármán? Egyetlen lehetősége volt, de ez viszont nagyon is a keze ügyébe esett: a XVI. századi protestáns irodalom. Ez a nyelvi és stílushagyomány időben csaknem visszavitt a Hunyadiak korába. A XVI. század irodalma a legelevenebb hagyomány volt a XVIII. század végén a protestáns magyarok között és különösen a református papi családoknál. Bod Péter Magyar Athenásában (1766.) végeredményében elsősorban a XVI. századi protestáns írókat sorolja fel. De a katolikus pap, Baróti Szabó Dávid is hivatkozik egyik 1800-ban megjelent nyelvészeli munkájában (Ortographia és grammaticabéli észrevételek a magyar prosodiával együtt. Komárom.) többek között Apáczai Csere Jánosra, Pázmány Péterre, Molnár Albertre, Károli Gáspárra, Sylvester Jánosra. Egészen valószínű tehát, hogy Kármán már a szülői háznál olvashatta ezeket a régi könyveket. Apja is neves egyházi írö volt, kinek tekintélyes könyvtára lehetett. De a Kármán-csaIáddal több generáción át közeli, mondhatni baráti kapcsolatban álló Rádayak rendkívül értékes könyvtárt gyűjtöttek éppen ebben az időben és megvásárolták nagy hozzáértéssel a régi magyar irodalom, tehát elsősorban is a XVI. század műveit megközelítő teljességgel. Dugonics az Etelka egyik jegyzetében (I. 22.) éppen arról tesz említést, hogy Ráday Gedeon két könyvet mutatott meg neki: az egyik Bogáti Fazekas Miklós Szép história a tökélletes asszonyi állatokról c.. műve, a másik Tserényi Mihály História a Persia monarkia-béli fejedelmekről c. kötete, mindkettő a XVI. századból. A kötetek megemlítésén túl jellemző a XVIII. századvég irodalmi életére a következő két adat, melyet hozzájuk fűzhetünk. Az egyik az, hogy néhány év múlva, a 90-es évek elején Sándor István a Sokféléje III. kötetében már kijavítja Dugonics közlését, már ami a könyvek megjelenésének idejét illeti. A másik az, hogy Dugonics maga is egy régies szó felújításának igazolására hozza fel a XVI. századbeli szerzőket, .„kiknél „a neje" éppen annyit tészen, mint „felesége"" Csokonai az Anakreoni Dalok ismereles jegyzetében sajnálja, hogy régi törzsökszavaink a szokásból kimentek és arra buzdítja íróinkat, hogy ne csak a külföldi szerzőket tanulmányozzák, hanem menjenek el magyarságot tanulni a néphez, a „rabotázó együgyű magvar"-hoz ,,az ő erdeiben és az ő scytha pusztáiban." Ugyanakkor azonban a régi magyar irodalom tanulmányozására is int: „...hányjátok fel a 311,