Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1955. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 1)
I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Darvas Andor: A fizika szakos általános iskolai tanárjelöltek előkészítése a politechnikai képzésre
vagyunk, az eddigi tanárképzésben résztvett fizika tanárainknak csak kis löredéke fog tudni helytállni. Kettős feladat előtt állunk tehát: . a) jelenleg működő fizika tanáraink politechnikai irányú továbbképzését kell megvalósítanunk; • . b) fizika tanárképzésünket úgy kell módosítani, hogy az újonnan kikerülő tanárok már képesek legyenek ellátni a rájuk váró összes új feladatot, a tanulók politechnikai képzését is. Én most e második kérdéssel szándékszom foglalkozni, ennek is csupán az általános iskolai fizika tanárképzéssel kapcsolatos részével. Ezt azért teszem, mert az elvi szükségletek megállapításán túl nálunk, az egri Pedagógiai Főiskola fizika tanszékén erre irányuló elméleti és gyakorlati próbálkozások, kísérletek évek óta meglehetős tervszerűséggel folynak s így bizonyos eredményekről is be tudok már számolni. Ahhoz, hogy tennivalóinkat helyesen lássuk, tudnunk kell, hogy mire építhetünk: ismernünk kell hallgatóink technikai műveltségének fokát, állapotát a főiskolára érkezésükkor. Ezért először ezzel a kérdéssel foglalkozom. 3. * Tájékozódás a hallgatók általános technikai 'műveltsége terén. A hallgatókkal való foglalkozás, beszélgetés, továbbá a laboratóriumi és műhelygyakorlatokon való megfigyelésük bizonyos általános tapasztalathoz juttat technikai műveltségüket illetőleg. A legáltalánosabb ilyen tapasztalat az, hogy a lányok a fiúknál kisebb technikai készséggel, kisebb technikai érzékkel rendelkeznek. Technikai érdeklődésük fejletlenebb, szűkebbkörű. Egy másik tapasztalat az, hogy a férfiaknál is igen különböző a technikai készség és érdeklődés, annak ellenére, hogy leendő fizika tanár mivoltuk ezt sokkal nagyobb fokban igényelné. Azok, akik az ipar, főleg a „szerszámokkal" dolgozó ipar területéről jöttek (pl. a szakérettségisek egy része), vagy akik alsóbb iskolás korukban „fúró-faragó" emberek voltak, nemcsak technikai ügyesség, hanem a technikai gondolkodásmód terén is felülmjulják a többieket. 153