Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1979. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 15)

I. TANULMÁNYOK AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS KÉRDÉSEIRŐL - Dr. Nagy Andor: Az Iskolatelevízió műsorainak optimális hatásfokkal történő beépítése a pedagógiai folyamatba

tosan, mint az általános iskolákban tanítóké. Általános iskolán belül az attitűd-vizsgálatok arra mutatnak, hogy az alsó tagozatos tanítók beállítottsága pozitívabb ez esetben, mint a felső tagozatban dolgozó tanároké. A jelzett problémának egyik oka mindenképpen a tanulókkal is összefüggésben van, hiszen a lényeg minden oktatási folyamatban a tanítás—tanulás egységében keresendő! Az iskolatelevízióval kapcsolatos legerőteljesebb tanulói rokonszenv az alsó tagozatban mutatható ki. Hasonló következtetéssel gyakran találkozhatunk a szakirodalomban. Példaként idézzük W. Schramm frappáns megállapítását, miszerint „a televízió felhasználásának pedagógiai értéke, hatásfoka az alsófokú oktatástól felfelé általában egyenes arányban csökken a tanulók önálló gondolkodásmódjának kifejlődésével. 9 Az említettek mellett bizonyítást nyert az is, hogy a pedagógusok magatartása, attitűdje meghatározója a tanulók eszköz iránti vonzalmának, a médiumhoz fűződő szimpátiájának. Ez egyben azt is jelenti, hogy itt nem csupán az életkorral összefüggő pedagógiai vagy pszichológiai problémával állunk szemben. Egyet kell értenünk Újhegyi Lajossal, aki szerint ,,az Iskolatele vízióhoz való hozzáállás egyformán pozitív minden korosztálynál, ha — az adások tartalmilag és formailag maximálisan kielégítik a minőségi követelményeket; — az adások rendszeres előkészítése, megtekintése és feldolgozása kialakítja a tanulókban a hétköznapi megszokottság ritmusát. Más megfogalmazásban: ha a képernyőn megjelenő vizuális élmény pszichikumuk belső szükségletévé válik."

2

0 Az iskolatelevíziós műsorok felhasználásának hatékonyságában mutatkozó jelentős különbség másik okát az attitűddel is szorosan összefüggő telepedagógiai felkészültség színvonalában tükröződő differenciában látjuk. A Siófokon 1971-ben rendezett iskolatelevíziós konferencián Kelemen Elemér, a Somogy megyei pedagógustovábbképzés irányítója ezzel kapcsolatban a következőket mondta előadásában: „A tévéadások felhasználásával kapcsolatos bizonytalanságok fő oka gyakorló nevelőink felkészületlensége. Mintha az a fetisizált módszertani fegyelem, amely egy időben legfőbb eredményünknek számított, úgy állna bosszút, hogy mereven ellenáll a korszerűsítési törekvéseknek, a változatosság, a megújulás követelményeinek . . . Információs rendszerünk ellentmondásos állapotának fonákságai, esetlegességei tükröződnek abban is, hogy a tévével dolgozó nevelők még ma is sokszor ötletszerűen, magukra hagyottan, szervezett, rendszeres segítség nélkül nyúlnak a készülékek gombjához."

2

1 Egyet kell értenünk a fentiekkel, ugyanakkor vitatkozhatunk is azon a megállapításon, hogy annyira magukra hagyottak-e a korszerű technikával élni akarók, mint arról többek között az előbbi idézet is szól. Vizsgálataink e vonatkozásban is ellentmondásosságot tükröznek. Arra mutatnak, hogy az esetek nagyobb részében még a rendelkezésre álló lehetőségeket se használják fel a hatékonyabb munka érdekében. 1976/77-es tanévben 218 Heves, Nógrád és Szolnok megyében tanító általános iskolai pedagógussal készítettünk interjút. A vizsgálat során arra a kérdésre kerestünk választ, hogy hogyan élnek a felsőtagozatos nevelők az eredményes iskolatelevíziós oktatást-nevelést szolgáló telepedagógiai szakirodalom, illetve az Iskolatelevíziónak a pedagógusok továbbképzését szolgáló műsorok adta lehetőségekkel. Bizonyára ez a reprezentáció nem tükrözi az országos átlagot. A nyert kép ui. nagyon elszomorító. A megkérdezettek közül: 1. A Tévépedagógia című kiadvánnyal 23 pedagógus találkozott. (Az itt megjelent írásokra alig emlékeztek!) 60