Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

3. A mechanicizmus bírálata és történelmi szerepe Engels mutatott rá arra a tényre, hogy a természetkutatók a mozgást mindig magától értetődően azonosnak tartották a mechanikai mozgással, s ebből következik az a törekvésük, hogy mindent a mechanikai mozgásra redukáljanak — ezáltal elmosva a többi mozgásforma sajátos jellegét. Engels írja ezzel kapcsolatosan: . .éppúgy, ahogy a magasabb mozgási formák egyidejűleg más mozgási formákat is termelnejc, kémiai akció nem lehetséges hőmérsékleti és elektromos változás nélkül, szerves élet, mechanikai, molekuláris, kémiai, elektromos stb. változás nélkül. De a mellékformák jelenléte nem meríti ki a mindenkori fő forma lényegét."

2

4 Ez az álláspont a dialektikus materializmus általános tételére épül, amely kimondja a természeti tárgyak és mozgásformáik mennyiségi és minőségi oldalainak kölcsönös viszonyát, elválaszthatatlanságát. Egyrészt hangsúlyozza, hogy nem szabad az alacsonyabb és magasabb rendű mozgásforma összefüggését a magasabb mozgásforma minőségi specifikumainak tulajdonságaként értelmezni, másrészt nem megengedhető az az értelmezés, amely a magasabb mozgásforma lényegét az alacsonyabb rendű formára való visszavezetéssel kimerítettnek tekinti. Ez mechanikus értelmezés. A természettudományban a mechanicizmus sokféle formában jelentkezik — három legjellegzetesebb megjelenési formája: 1. Minőségi különbségek tisztán mennyiségire való redukálása. Ebben a felfogásban a fejlődést egyszerű növekedésként, vagy csökkenésként tételezik, értelmezik. 2. A magasabb rendű visszavezetése az alacsonyabb rendűre, az összetettebb visszavezetése az egyszerűbbre. 3. Az egész visszavezetése a részek összegére. Ez a felfogás ellentétben áll a kölcsönhatás elvével, amely megmutatja a minőségileg új, magasabb rendű forma kialakulásának folyamatát. Ez a szemlélet a XVII-XVIII-XDÍ. században is hatott, elvileg megengedhetőnek tartotta a mozgásformák mechanikai mozgásra történő redukálását. A visszavezetés koncepcióját eszményinek tartották a mechanicizmus képviselői, mivel a klasszikus mechanika a mechanikai mozgást csak mennyiségi vonatkozásban, a minőségi sajátosságoktól elvonatkoztatva tanulmányozza. A XIX. században a mechanikai mozgást a legegyszerűbb, legalacsonyabb rendű, kiinduló formának tekintették — az erre történő visszavezetés a legegyszerűbbre való redukálást jelentette. Az additivitás elve általában a testek közötti mechanikai viszonyok esetén érvényesül — mivel a mechanikai összefüggés nem ad új minőséget, csak a mechanikailag összekapcsolt testek egyszerű összege — azonos a részek egyszerű összegével. Engels elvetette ezt a metafizikus koncepciót tudománytalan volta miatt. Kimutatta, hogy a mechanicizmus a biológiai mozgásformát fizikai és kémiai mozgásformára, a társadalmi mozgásformát biológiai mozgásformára redukálja. „Az elmondottakból látható — írja Kedrov -, hogy a mechanicizmus a tudományban nem azonos általában bármiféle leegyszerűsítéssel, nem kötelezően az egész természet redukálása a makrotestek mechanikai mozgásába, hanem nagyon is konkrét, meghatározott, a modern tudomány viszonyai között elvileg hibás módszertan."

2 5 A mechanicizmusnak a tudományos megismerésben játszott szerepének tisztázásához szükségszerűen a különböző mozgásformák egymást követő rendjének vizsgálatából kell kiindulnunk. Engels a következőket írja erről: ,A mozgás természetéről való vizsgálódásnak magától értetődően a mozgás legalacsonyabb, legegyszerűbb formáitól kellett kiindulnia, és ezeket kellett megértenie, mielőtt a magasabb és bonyolultabb formák magyarázatába valamit nyújthatott. Ily módon azt látjuk, hogy a természettudományok 38