Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)
helyet. Kepler felfedezte a bolygók mozgásának törvényeit, Newton pedig az anyag általános mozgástörvényeit. Mayer és Joule kísérletileg is kimutatta a hő átalakulását mechanikai energiává, a mechanikai energia átalakulását hővé. (Rumford ágyúkísérletei alapján.) DALTON óta a vegytan gyors fejlődésnek indult és bebizonyította, hogy törvényei a szervetlen és szerves testekre egyaránt érvényesek. A sejt felfedezésével (1838, Schleiden) a biológiai kutatás is gyors fejlődésnek indult. Darwin 1859-ben a fajok állandóságának felfogását döntötte meg. A modern természettudomány a filozófiából átvette a mozgás elpusztíthatatlanságáról szóló tételt. Az elméleti természettudomány a természetről vallott nézeteit szintézisbe hozza. Ebben a szintézisben az anyag mozgása nemcsak mechanikai mozgás — helyváltoztatás, hanem hő és fény, elektromos és mágneses feszültség, kémiai egyesülés és szétválás, élet és tudat. Ezek a tények szemléletesen igazolják az anyag és mozgás elválaszthatatlanságát és elpusztíthatatlanságát. „.. .. megvan az a bizonyosságunk — írja Engels —, hogy az anyag örökké, minden változásban ugyanaz marad, hogy egyetlen attributuma sem veszhet el soha, hogy tehát ugyanazzal a vasszükségszerűséggel, amellyel a Földön legnagyszerűbb virágát, a gondolkodó szellemet valaha ki fogja irtani, máshol és más időben újból létre kell azt hoznia." 10 „Causa finalis (végső ok) — írja Engels — az anyag és tőle elválaszthatatlan mozgás." 1 1 l.Az anyag mozgásformái Legáltalánosabb értelemben véve a mozgás az anyag létezésének elidegeníthetetlen része „... a világegyetemben végbemenő minden változást és folyamatot magába foglal, a puszta helyváltoztatástól a gondolkodásig." 1 2 — írja Engels. A mozgás természetének vizsgálatánál Engels a legegyszerűbből kiindulva jut el a magasabb, bonyolultabb formához. A természettudomány története is igazolja ennek az útnak a helyességét, hiszen először az égitestek és földi tömegek mechanikáját dolgozták ki a természettudósok. Ezt követte a fizika a molekuláris mozgás elmélete (hő-, fény-, elektromos és mágneses mozgásformák), majd ezzel párhuzamosan fejlődve, vagy helyenként megelőzve, az atommozgás tudománya: a vegytan — a XIX. századi engelsi terminológiát használva. Az atommozgás eredményeként megváltozik az anyag kémiai összetétele. Engels a mozgás természetét vizsgálva az élettelen természet mozgásformáival foglalkozik, kora természettudománya fejlettségének figyelembevételével. Hangsúlyozza, hogy az életfolyamatokat alkotó mozgásformák tanulmányozásához csak az élettelen természetben található mozgásformák vizsgálata után lehet hozzáfogni. Feltárta a mozgásformák kölcsönös összefüggését és a mozgások belső struktúráját. A mechanikai mozgást vizsgálja meg először, mivel minden mozgás helyváltoztatással kapcsolatos: az égitestektől, földi tömegektől, molekuláktól az atomokig, vagy éterrészecskéig. Azt is kiemeli, hogy minél magasabb rendű mozgásformáról van szó, annál kisebb lesz a helyváltoztatás. Ezt a következtetést abból a felismerésből vonta le, hogy a világegyetem a testek rendszere, összefüggése. Ehhez a felismeréshez a filozófia jutott el először, s ezzel kétszáz évvel megelőzte a természettudományt. A helyváltoztatás közelítésből vagy távolodásból állhat, a testek yonzzák vagy taszítják egymást. (A közöttük ható erők centrálisak.) Minden mozgás végső soron vonzás és taszítás kölcsönhatásából áll. A világegyetemben lévő valamennyi vonzásnak és taszításnak egyensúlyozni kell egymást. A dialektikus felfogás értelmében belátható, hogy nem lehet szó a vonzás és taszítás részleges kiegyenlítődéséről. Azt is végigvezeti Engels, hogyan 34
