Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1978. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 14)

(De nem zárja ki, hogy a logika ne segíthessen természeti törvények felfedezésében!) Második: Az apóriák a tapasztalatnak ellentmondó eredményekhez vezetnek, melyek rámutatnak a választott modell alkalmazhatatlanságára az adott probléma vizsgálatánál. Ezek az apóriák tulajdonképpen a természeti jelenségekre készített modellek, s e modellen belül végeznek logikai következtetéseket. Harmadik: Az apóriák belső logikai ellentmondást nem tartalmaznak, mivel egyikben sem szerepel egy állítás és annak tagadása. A filozófia történetében Hegel tárja fel először helyesen a mozgás ellentmondásos természetét. Ezt írta: „Maga a külső érzéki mozgás az ellentmondás közvetlen létezése. Hogy valami mozog, nem azt jelenti, hogy ebben a pillanatban itt van és a másik pillanatban amott, hanem azt, hogy egyazon pillanatban itt van és nincs itt, hogy egyazon helyen egyszerre van és nincs."

4 Hegelnél az elvont azonosság elvének következetes kritikájával találkozunk. Az absztrakt azonosság helyébe a konkrét azonosság törvényét állítja, melynek lényege: az azonosság és nem-azonosság AZONOSSÁGA. Két egymással összefüggő, összekapcsolódó véglet jelenik meg ebben a formulában. Az egyik véglet az azonosság, a másik ennek kontradiktatórikus tagadása, a nem-azonosság. A kettő közötti kapcsolatot ismét az azonosság teremti meg. Zseniális Hegelnél annak hangsúlyozása, hogy nem elég felismerni a kontradiktórikus ellentétet, hanem el kell jutni a kontrer ellentéthez, amely már nemcsak egyszerű tagadást jelent.

5 A dialektikus szemléletmód tárja fel a mozgás ellentmondásos természetét. Ennek lényege: egy bizonyos helyben levés a mozgó testnek tulajdonsága, amellyel rendelkezik, de ugyanabban az időpontban el is veszíti azt. A mozgó testről nem állítható, hogy az „adott helyen" van, mivel minden pillanatban ott is van és nincs is ott:>l is és nem A is.

6 Engels a következőt írja: „Maga a mozgás ellentmondás; már az egyszerű mechanikai helyváltozás is csak azáltal mehet végbe, hogy valamely test egy és ugyanazon időpontban egy helyen és egyszersmind egy másik helyen, egy és ugyanazon a helyen és nem azon a helyen van. És az ellentmondásnak folytonos létesülése és egyidejű megoldása teszi éppen a mozgást."

7 A továbbiakban Engels: A természet dialektikája című 1873-1882 között írott művét vizsgáljuk meg. Marx és Engels állandóan figyelemmel kísérték a természettudományok fejlődését és filozófiai síkon összegezték vívmányait. A legrészletesebb elemzés az említett engelsi műben található, igaz csak vázlatosan. Engels nem fejezte be a természet dialektikájáról tervezett munkáját, sőt életében azt az anyagot sem rendszerezte, melyet a témáról megírt. Befejezetlensége ellenére nagyjelentőségű ez a mű. Kora természettudományának eredményeit ismeri és filozófiai szempontból elemzi, s részletes vázlatot ad a természettudományok fejlődéséről. Kifejti a dialektikus materialista világnézet természettudományos alapjait; a világegyetem végtelenségét térben és időben, feltárja az anyag mozgásformáinak gazdagságát, az anyag teremthetetlenségét és elpusztíthatatlanságát, szakadatlan változását. Az egész művön végigvonul az anyag különböző mozgásformáiról, azok kölcsönhatásáról, „kölcsönös" átmenetükről szóló tétel. A természettudományok osztályozását is a mozgásformák egymásba történő átmenete alapján végzi el. A természettudományok elemzése során sok kérdésben messze megelőzte korát, például: az élet keletkezése lényegének feltárásában, a kémiai elemek atomjait a kor 32