Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)
sok egyensúlyának megnyilvánulásai. Ez a megállapítás ismét bizonyltja Engels zseniális előremutató felfogását ebben a kérdésben. Az adott szinten érvényes megmaradási törvények határozzák meg az egyes szintek folyamatainak alapvető tendenciáját (energia- és impulzusmegmaradási törvények, barionszám, fermion-töltés, izospin, stb.). Ezeknek a törvényeknek a megismerése adja az indokát annak, hogy az adott szinteken a folyamatok miért a megismert módon mennek végbe, s miért nem másképp. Az atomfizikai jelenségek szintjét vizsgálva a struktúrális differenciáltság létrejöttét és lényegét, tapasztalhatjuk például: ha egy proton és egy elektron hidrogénatommá „szerveződik", olyan tulajdonságokra tesz szert, melyekkel külön-külön nem rendelkezett (fényelnyelés, kémiai kötődés lehetősége, stb.), vagy ha az atomi kötelékben levő elektronnal energiát közlünk, magasabb energiaszintre ugrik — a belső fénykvantum rovására, illetve alacsonyabb szintre ugorva az energiakülönbséget fénykvantum formájában kisugározza. További példa; ha az atom más atomokkal együtt molekulává szerveződik, új törvényszerűségek határozzák meg a jelenségek lefolyását (itt a kémiai kölcsönhatási szint törvényszerűségei a meghatározók). Ezzel az utóbbi példával az engelsi koncepció újabb szemléletes bizonyítást nyert, hiszen egyrészt a magasabb mozgási szint tartalmazza az alacsonyabbat (a kémiai kölcsönhatások lehetősége egy fizikai struktúra létezésén alapszik), másrészt a kémiai kölcsönhatás szintjén jelentkező új törvényszerűségek kizárják, hogy a kémiai jelenségeket pusztán fizikai alapon értelmezzük. A következő példa is bizonyítja, hogy meghatározott struktúrába szerveződött elemek tulajdonságai mások, mint szabad állapotban: az atommagot alkotó neutron, az ott fellépő kölcsönhatásokkal szemben, stabil részecskeként viselkedik, míg a szabad neutron más részecskévé alakul, spontán bomlik. A természet jelenségeit az egész világegyetemben négy alapvető kölcsönhatás, illetve ennek megfelelő erő idézi elő; az erős, az elektromágneses, a gyenge és a gravitációs [21]. A természet jelenségeiben nemcsak egyféle kölcsönhatás létezik, érvényesül, hanem több is. Pl.: — sok részecskénél valamennyi kölcsönhatástípus megnyilvánul, — a proton erős kölcsönhatású részecske, de elektromos töltése révén az elektromágneses kölcsönhatásban is részt vesz, — a müonok, a neutrínók nem vesznek részt erős kölcsönhatásban. Az elemi részecskéknél az első három kölcsönhatás jelentős, a gravitációs kölcsönhatás elenyésző. Az erős kölcsönhatásból származnak a magerők és a magreakciók. Minden ismert részecske képes az erős kölcsönhatásra, a foton, a müon és a kétféle neutrínó kivételével. A nyugalmi tömegük az erős kölcsönhatású részecskéknek nem kisebb, mint 137 MeV [22], Hatótávolságuk azonban igen kicsi: 10 —1 3 cm. Ennek a kölcsönhatásnak megfelelő mező kvantumai a pionok és valószínűleg a kaonok, 72
